időjárás 18°C Csaba 2022. július 6.
logo
Egy kis diplomáciatörténet az arab olajválságtól az orosz–ukrán háborúig

Japánnak szabad, de nekünk nem

Lovászy László
2022.05.19. 06:58 2022.05.19. 06:59
Japánnak szabad, de nekünk nem

2022. május 12-én tartották meg a 28. EU–Japán-csúcstalálkozót a japán fővárosban, Tokióban. Ez a csúcstalálkozó más volt, mint a többi: egy európai háború kellős közepén került rá sor egy olyan országban, amely jogilag és formálisan jelenleg is hadban áll Oroszországgal és területi (Kuril-szigetek) követelései vannak vele szemben. A csúcson abban maradtak a felek, hogy folytatják egyeztetéseiket és együttműködnek. Kisida Fumio japán kormányfő azt mondta, hogy Japán elvileg betiltja az orosz olajat, de határozottan leszögezte: nem hajlandó elszakadni egyes orosz projektektől.

Japán – akárcsak Magyarország – extrém módon függ a nyersanyagoktól, így a földgáztól és az olajtól is. Míg Magyarország ellenkezését az energiaszektorbeli szankciók esetében a Nyugat egységének durva megsértéseként tekintik, addig Japán esetében mintha elnézőbbek lennének a nyugati országok (lényegében semmilyen visszhangja nem volt a japán álláspontnak a CNN-en vagy a BBC-ben), pedig a lényeget tekintve szinte tökéletesen ugyanazt az álláspontot képviseli mind hazánk, mind pedig Japán: az energiaszektorbeli önpusztító szankciókat elutasítjuk.

Az orosz–ukrán háború felborított mindent az utóbbi hónapokban, akárcsak az öt évtizeddel ezelőtti, hetvenes évekbeli olajválság. Akkor sem tudtunk sokat Japánról, mint ahogy most sem. Az első olajválság idején, 1973-ban az arab és iszlám országok szankcionálták a Nyugatot az alig húsz napig tartó izraeli jóm kippuri háború támogatása okán, brutális inflációt és recessziót okozva. Japán kegyetlen dilemma előtt állt: a maga nemében sosem volt nyugati, ámde már fejlődő ország sem volt, és gazdasági sikerének egyik alapja a száz százalékban behozatalra épülő olcsó energia volt, ugyanis teljes kőolajszükségletét kizárólag külföldről, a legnagyobb mértékben a Közel-Keletről szerezte be (45 százalékos volt a Perzsa-öbölből származó mennyiség, s ezen belül 38 százalék érkezett csak Iránból). Oly mértékű volt Japán függősége a kőolajtól, hogy nem véletlenül hívták az országot „Törékeny Virágnak”.

A szigetországot azért érintette különösen érzékenyen az olajválság, mert előtte az ­1970-es évek első felében (1971 kivételével) rendkívül jó, a tavalyi és a mostani magyar adathoz hasonló nyolc százalék körüli GDP-növekedést produkált, míg Amerika vagy az Egyesült Királyság ekkor legalább két százalékponttal alacsonyabbat. Az infláció viszont egyenesen elszabadult, 23 százalék fölé is ment 1974-re, öt százalékponttal meghaladva az amerikai értéket és tíz százalékponttal a brit mutatót. Nem túlzás azt állítani, hogy a feltörekvő Japán – hasonlóan, mint most Kelet-Közép-Európa országai, de különösen a növekedési csúcsokat produkáló Magyarország – az életéért küzdött.

Japán számára tehát egyértelművé vált, hogy a nemzetközi politikában nagyon óvatosan és körültekintően, a saját érdekeinek megfelelően kell eljárnia. A néhány évvel később eldurvuló iráni–amerikai feszültség során az 1980-as években Japán ismét nehéz helyzetbe került: Abe Sintaró minden idők leghosszabb hivatalban lévő japán külügyminiszter – fiát, a későbbi miniszterelnököt, Abe Sinzót titkáraként végig maga mellett tartva nemzetközi tárgyalásain – sikeres diplomáciai körutakat tett az Öböl menti országokban, amelyek során Japánt semleges országnak beállítva megakadályozta, hogy a gazdaságuk térdre rogyjon a Nyugat szankciói nyomán. Kiszolgáltatott helyzetét ugyanis a Nyugat figyelembe vette, hiszen az ország geopolitikai helyzete („Kína szemmel tartása”) és gazdaságának ereje (G7-tagság) nagyobb mozgásteret adott a számára. Ettől függetlenül Japán ugyanúgy folyamatosan nyomás alatt állt, hogy csökkentse partneri kapcsolatait az „ellenséges rezsimekkel”, így Iránnal is. Bár nem azonnal, de végül hat év után ki kellett lépnie a világ egyik legnagyobb és Japán számára különösen gyümölcsöző iráni olajkitermelési projektjéből is. Ekkor döntöttek Japánban az atomenergia nagyobb szerepvállalása mellett.

Ugyanakkor Amerikának is mindig jól jött egy racionális, ám mindenki által elfogadható közvetítő, „semleges” partner a Közel-Keleten éppen Japán személyében, mint ahogy ez történt 2019-ben is, amikor Abe Sinzó – apja nyomdokaiba és szintet lépve már a leghosszabb ideig regnáló miniszterelnökként – békemissziót teljesített a felek közt. (A helyzet nagyon elmérgesedett, hiszen az Egyesült Államok felmondta az iráni atomalkut és drónnal 2022-ben kilőtte az Iráni Forradalmi Gárda vezetőjét, Kászem Szolejmánit is.) Japán ekkor is élvezte Oroszország támogatását az amerikai–iráni feszültségek csökkentése terén.

Oroszországgal folytatva, a 2022-ben kirobbant orosz–ukrán háború miatt Japán ismét nehéz helyzetbe került, hiszen nyersanyagfüggőségén az elmúlt évtizedekben csak kisebb mértékben tudott változtatni, mert a 2011-es fukusimai atombaleset óta az atomenergia-ellenesség is megnőtt a lakosság körében és számos reaktort leépítettek. Kisida Fumio jelenlegi japán miniszterelnök március végén a legnagyobb nemzetközi nyomásnak is ellenállva fontos döntést hozott: Japán nem hagy fel a hatalmas, felfutóban lévő orosz gázprojekttel, mert soha nem kockáztatná országa energiabiztonságát, így az orosz–japán Szahalin–2 cseppfolyósított földgáz (LNG) projektből sem lép ki.

A japán miniszterelnök mögé beállt az ország: április végén Szunszuke Kobajasi, a japán Mizuho Bank vezető közgazdásza a Nikkeinek adott interjúban már arról beszélt, hogy ha a világ továbbmegy ezen az úton, akkor az orosz gáz nélkül összeomolhat a világgazdaság jelenlegi rendszere, hiszen egyelőre még nincsenek alternatív útvonalak, és a szankcionált olajat és gázt a kínaiak és a fejlődő országok, ­például India vásárolhatják meg, méghozzá jóval olcsóbban, lökést adva a fejlődő országoknak. A jelenleg működő csővezeték Oroszország és Kína között ugyanis viszonylag szűk kapacitású, ezért a Szahalin sziget orosz cseppfolyósított földgáza remek importlehetőség lenne Pekingnek is, miközben Japán, bár a világ harmadik legnagyobb gazdasági hatalma és jóval nagyobb gazdasága van, mint Oroszországnak, de a plusz 15 milliárd dollár extra kiadás számára is óriási megterhelést jelentene.

Ez az összeg pontosan akkora, amekkorába nekünk kerülne a teljes függetlenedés a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter szerint. Míg május elején Hagiuda Kóicsi gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter mondhatta azt, hogy Japán számára jelentős nehézségeket okozna, ha rövid határidőn belül kellene embargót bevezetnie az orosz olajimportra az ukrajnai invázió miatt, addig Magyarország esetében arról beszélnek, hogy „túszul ejtette az EU-t” hasonló álláspontjával – ezt mondta legalábbis a napokban az 1980-as születésű litván külügyminiszter, Gabrielius Landsbergis, aki a függetlenné vált Litvánia parlamentje első elnökének, Vytautas Landsbergisnek az unokája. Hozzá csatlakozott a diploma nélküli, 1985-ös születésű cseh külügyminiszter, Jan Lipavsky is, kijelentve, hogy elfogadhatatlan Magyarország elutasító álláspontja az orosz energiaexportot érintő európai ­uniós szankciók ügyében.

A kettős mérce természete már csak ilyen. Az érdekeinkért nekünk kell kiállni, mert más ezt nem fogja megtenni helyettünk.

Végezetül, nemzetközi kapcsolatok és diplomáciatörténeti kutatóként egy személyes megjegyzés. A diplomácia terén a fiatal kor önmagában nem biztos, hogy érték: aki ismeri a tiszteletreméltó japán történelmet, az tudja, hogy a második világháború előestéjén elsősorban a forrófejű, törtető, arrogáns és tapasztalat nélküli fiatal katonatisztek sodorták Japánt egy megnyerhetetlen világháborúba, aminek a vége két atombomba és sok százezer halott lett. Ám a korral nem jár automatikusan bölcsesség sem, még egy XXI. századi háború kirobbantásakor sem.

A szerző tudományos főmunkatárs, miniszteri biztos, a Magyar ENSZ Társaság főtitkára

Borítókép: Gázkompresszor-állomás a Vilnius közelében fekvő Jauniunaiban 2022. május 5-én. Ezen a napon új, Lengyelország és Litvánia közötti földgázhálózati rendszerösszekötőt adtak át a településen (Fotó: MTI/AP)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.