Több mint ezer további munkahely kap védelmet
Még két hétig igényelhető a bértámogatás, aminek kiterjesztése újabb, több mint ezer munkavállaló állását védi.
Még két hétig igényelhető a bértámogatás, aminek kiterjesztése újabb, több mint ezer munkavállaló állását védi.
Kiskorú vezetett autót a francia autópályán, a skandináv gyógyszercég szerint biztonságos az AstraZeneca. Feszültség Ferenc pápa és a francia politikusnő között, a transznemű parlamenti képviselő szerint az egyház ellentmondásba ütközött.
A Magyar Nemzet értesülése szerint a lakosságarányos elosztás rendje nem elvszerűen működik, mert bizonyos torzító hatásokat is beépítenek a rendszerbe.
Mi leszünk az első európai ország, amelyik képes arra, hogy mindenkit beoltson, aki kéri a vakcinát.
Az államtitkár emlékeztetett: Jakab Péter és a Jobbik nemrég még nyitást követelt, és még petíciót is indítottak ezért.
Az államtitkár szerint három és fél millió emberrel kevesebben kapnának vakcinát hazánkban májusig, ha a baloldalon múlott volna.
A Fidesz frakcióvezetője szerint Brüsszel hibájából félmillió magyar nem kap oltást márciusban és áprilisban.
A munkacsoportok közel 150 tételes javaslatát az államigazgatás szakmai vezetőivel a közeljövőben tárgyalják meg.
Csaknem ötezer új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt napon és majdnem tízezren vannak jelenleg kórházban koronavírus miatt.
Az átoltottsági adatok kimondottan jól alakulnak, az első oltást már több mint egymillió ember megkapta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közösségi oldalán üzent Magyar Péternek a Fidesz frakcióvezetője.
A Békemenet és a békecsúcs ugyanannak az éremnek a két oldala.
Nem bír magával a Tisza Párt elnöke.
Minimális reakciót kapott a Tisza Párt elnökének egy óránál hosszabbra nyújtott, zavaros szónoklata.
A miniszterelnök a Békemenet után utazott Brüsszelbe.
Robert „Madyar” Brovdi, az ukrán drónosztagok parancsnoka vezényelte a Barátság kőolajvezeték oroszországi szakasza elleni támadást.
Az orosz elnök nem viccelt.
Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.
Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
Az osztrákok szerint mind az ötszáz drukker – köztük családok, nők, gyerekek – huligán volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.