Szintet lépnek a HR-szakma úttörői
A következő időszakban a munkaerőpiac mind létszámában, mind összetételében, mind képességek tekintetében jelentős változásokon megy majd át.
A következő időszakban a munkaerőpiac mind létszámában, mind összetételében, mind képességek tekintetében jelentős változásokon megy majd át.
A célkitűzés az, hogy július végére minden felnőtt megkapja az oltásnak legalább az első adagját.
Az általános helyzet javulása ellenére a kórházak továbbra is hatalmas nyomásnak vannak kitéve.
A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője közösségi oldalán kommentálta a konzultáció eredményeit.
A koronavírus-járvány miatt csökkent a kötelező védőoltások beadásának aránya.
Az interneten vírustagadók és oltásellenesek kampányolnak, és az orvosok egyre több beteg életéért küzdenek.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél.
Elkészült az India-ház, amely bemutatja az Indiai-óceán egy szeletét. Többek között a part menti vizek élővilágával lehet megismerkedni.
A 2008-as válság idején az akkori hatalom egyáltalán nem segítette a családokat. Annak akkor rendkívül szomorú következményei voltak.
A koronavírus-mutációk elterjedésével fokozatosan romlik a járványhelyzet a szomszédságunkban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közösségi oldalán üzent Magyar Péternek a Fidesz frakcióvezetője.
A Békemenet és a békecsúcs ugyanannak az éremnek a két oldala.
Nem bír magával a Tisza Párt elnöke.
Minimális reakciót kapott a Tisza Párt elnökének egy óránál hosszabbra nyújtott, zavaros szónoklata.
A miniszterelnök a Békemenet után utazott Brüsszelbe.
Robert „Madyar” Brovdi, az ukrán drónosztagok parancsnoka vezényelte a Barátság kőolajvezeték oroszországi szakasza elleni támadást.
Az orosz elnök nem viccelt.
Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.
Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
Az osztrákok szerint mind az ötszáz drukker – köztük családok, nők, gyerekek – huligán volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.