Látták Bill Clintont Epstein magánszigetén
Bill Clinton azt eddig, hogy a szigeten járt volna – ahol orgiákra is sor került–, nem ismerte el.
Bill Clinton azt eddig, hogy a szigeten járt volna – ahol orgiákra is sor került–, nem ismerte el.
András herceg számára valóban a legjobb taktika a hallgatás, így nem mondhat magára terhelő dolgot.
Igazi szörnyeteg képe rajzolódik ki a vádiratból, amelyet az amerikai hatóságok állítottak össze Jeffrey Epstein néhai multimilliomos ellen. A dokumentumból kiderül, hogy a férfi két magánszigetet használt a Virgin-szigeteken, ahol csaknem két évtizeden á
A botrány, amelyet András herceg viselkedése váltott ki, megviselhette II. Erzsébetet, akinek az utóbbi évtizedekben sokat kellett foglalkoznia családtagjai szennyesével.
Vádat emeltek a zárkájában halálát lelő pedofil Jeffrey Epstein börtönőrei ellen – jelentette kedden az amerikai média.
Az amerikai és nemzetközi élet felső szintjének, a globális elitnek a tagjai azok, akik kapcsolatba hozhatók a pedofíliával gyanúsított egykori pénzügyi vállalkozóval, Jeffrey Epsteinnel.
A halála előtt két nappal írta alá a végrendeletét Jeffrey Epstein milliárdos, akit emberkereskedelem és kiskorúak megrontásának vádjával helyeztek előzetes letartóztatásba, és aki a hivatalos jelentés szerint öngyilkos lett a börtönben – jelentette a New
Összeesküvés-elméletek sorát hozta felszínre Jeffrey Epstein – vélhető – öngyilkossága. A New York-i milliárdos halálának rejtélyes körülményei azonban nem csupán az amerikaiakban keltettek gyanút.
Sokan magyarázkodásra kényszerülnek azt követően, hogy a napokban letartóztatták a New York és London felső köreivel kiterjedt kapcsolatrendszerben álló amerikai milliárdost, Jeffrey Epsteint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Halálos áldozatok és súlyos károk Piemontban és Lombardiában.
A történelmi sorozat nemcsak a tévében tarol.
Ahol fertőzött állatot találunk, ott az egész állatállományt fel kell számolni.
A családtagok siettek a nő segítségére.
11 halott és 119 sebesült egy nap alatt.
Farmers in several EU countries are protesting against the move.
A kínai védjegyhivatalban radikálisan átalakított orral jelent meg a Honda Jazz.
11 halott és 119 sebesült egy nap alatt.
Farmers in several EU countries are protesting against the move.
A kínai védjegyhivatalban radikálisan átalakított orral jelent meg a Honda Jazz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.