Putyinként mutatta be Zelenszkijt Biden
Szinte nem múlik el nap az amerikai elnök szerencsétlenkedése nélkül.
Szinte nem múlik el nap az amerikai elnök szerencsétlenkedése nélkül.
A demokraták hagyományos erőssége is csatatér állammá vált.
Ég az idős elnök lába alatt a talaj.
Az elnökjelöltségtől való visszalépésre kérte Bident az amerikai színész.
Szomorú hangulat uralkodott a demokrata képviselők megbeszélésén.
Mutatjuk, mi lett a két elnökjelölt televíziós vitájának következménye.
Stephen King csak egy volt a sorban.
A Biden testvéréhez fűződő üzleti kapcsolata befolyásolhatta a Fehér Ház orvosát.
A Biden-kampány folyamatosan hülyére veszi a sajtót.
Noha egyre többen követelik, hogy lépjen vissza, s ne induljon a novemberi amerikai elnökválasztáson, Joe Biden egyelőre kitart.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrej Plenkovic úgy fogalmazott: Észszerű megoldásra van szükségünk, amely rendezi az Egyesült Államok és az EU közötti kapcsolatokat.
Megszólalt Bandar al-Horajef, az ország ipari és ásványkincsekért felelős minisztere.
A légitársaság állítólag nem biztosított szállást vagy megfelelő segítséget az éjszakára a városban rekedt utazóknak.
Az olasz Giuseppe Palermót, más néven "Peppét" Bogotában fogták el.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.