Helyzetjelentés Amerikából
A demokraták a szavazójogi törvények bővítésével akarják hatalmukat bebetonozni.
A demokraták a szavazójogi törvények bővítésével akarják hatalmukat bebetonozni.

Az amerikai elnök az elmúlt napokban már másodszor véti ugyanazt a hibát.

Biden phnompeni programja kezdetén kétoldalú találkozót folytatott a kambodzsai miniszterelnökkel.

Alain Destexhe szerint tárgyalni kell Oroszországgal Ukrajna felosztásáról.

Amerika úgynevezett liberális és progresszív köreiben divatossá vált gyűlölni Elon Muskot.

A két ország kapcsolatai mélypontra kerültek, miután Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke Tajvanra látogatott.

Még mindig nem dőlt el a két ház összetétele, a pozíciókért folytatott verseny azonban már megindult.

Demokrata politikusok szerint a Twitter új tulajdonosa külföldi államok „nyomása alá kerülhet” a közösségi oldal moderálása végett.

Az elnök megerősítette újraindulási szándékát, ám jelezte, erre a témára jövő év elején még visszatér.

Magyarics Tamás: A demokraták sikere, hogy a választás nem Bidenről, hanem Trumpról szólt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

Újfent kiderült, hogy az általuk a kormány megbuktatására felkent „új megváltó” nemcsak egy önimádó, másokat kihasználó, érzelmileg semmibe vevő, műveletlen, beteges hazudozó, hanem egy virtigli hipokrita is.

Ki vagy te, Magyar Péter?

Wesley Plaisier hatalmas meglepetésre kiejtette Gerwyn Price-t.

A FELSZÍN ALATT – Az unió helyett hatékony és potens együttműködést kell létrehozni az európaiak között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.