időjárás 4°C Balázs 2023. február 3.
logo

Vakmerő remények

Erdélyi Rezső Krisztián
2022.11.13. 08:41 2022.11.13. 15:48
Vakmerő remények

Barack Obama magyarul is megjelent könyvének címét idézni a félidős választások kapcsán elsőre talán furcsának tűnik, de valójában nagyon is találó. Ugyanis mindkét oldal vakmerő reményekkel vágott neki a választásnak. Egyrészt a demokraták a Biden-adminisztráció sok tekintetben katasztrofális teljesítménye ellenére bíztak abban, hogy megőrizhetik legalább az egyik házat. A másik oldalon pedig a republikánusok az olyan figyelmeztető jelek ellenére bíztak a vörös hullámban, mint a kansasi abortuszreferendum. Ez utóbbi kapcsán fontos megjegyezni, hogy bár kutatások 13–20 százalék között mérték azoknak az embereknek az arányát, akik az abortusz kérdését tekintették a legfontosabbnak, az exit polloknál ez már 30 százalék magasságában volt.

A remények után viszont mindkét pártnak szembe kell néznie a valósággal. 

A Republikánus Párt képviselőházi többsége már szinte biztosra vehető, és a szenátust is megszerezhetik. Ezzel együtt nem lehet megspórolni a szembenézést Pennsylvania elvesztéséért vagy épp az olyan államokért, mint Georgia vagy Arizona, amelyeket a párt jelen tudásunk szerint nem tudott visszaszerezni. Mitch McConnell, a republikánusok szenátusi vezetője már a nyáron jelezte, hogy nem tartja konstansnak a jelöltek „minőségét”, ami sokkal nagyobb súllyal esik a latba a szenátus, mint a képviselőház esetében. Tény, hogy tizenkét képviselőházi körzetben tudtak fordítani a republikánusok, szemben a négy demokratával, amelyek ráadásul mind városi körzetek. Az is, tény, hogy a XX. században három kivétellel minden félidős választáson a hivatalban lévő elnök pártja veszítette el legalább az egyik házat. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt negyven évben – amikor demokrata elnök volt hivatalban – most veszíthetik el a legkevesebb képviselőházi helyet.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a demokraták megnyugodhatnak. Ugyanis a ház(ak) elvesztése nem csak szimbolikus jelentőségű. Az, hogy az „erszény hatalma” a republikánusokhoz került, komolyan hátráltatja nemcsak az elnököt, de a Demokrata Párt radikális balszárnyát is abban, hogy gazdaság- és társadalompolitikájukat érvényesítsék, egyúttal új dinamikát visz Ukrajna finanszírozásába is. Nem szabad természetesen azt várni, hogy egyik napról a másikra radikálisan megváltozik Amerika álláspontja. Nemcsak azért, mert van egy párthatárokon átnyúló Oroszország-ellenesség a politikusok egy részénél, de azért sem, mert maga a társadalom is konzekvensen támogatja a Moszkva elleni fellépést. Az viszont nagyon is várható, hogy változnak a feltételek. Amint Kevin McCarthy, a republikánusok képviselőházi vezetője fogalmazott, nem lesznek hajlandók több kitöltetlen csekket aláírni, vagyis Ukrajna feltétel nélküli és korlátlan támogatásának jó eséllyel vége. A feltételek között pedig alighanem ott szerepel majd a háború mielőbbi lezárására való törekvés, vagyis a béketárgyalások megkezdése. Ezekben természetesen végső szava Washingtonnak és Moszkvának lesz, de a republikánus politika ezt jobban igyekszik majd tudatosítani Kijevvel is, mint tette azt a demokrata többségű törvényhozás. Belpolitikai téren pedig nagy eséllyel ellehetetlenülnek az olyan programok, melyek például az egészségügy baloldali átalakítására vagy épp a diákhitelek további elengedésére vonatkoznak.

A legfontosabbak természetesen a következmények.

A Republikánus Párton belül értelemszerűen a fő kérdés Donald Trump elnökjelöltsége, illetve a párt hosszú távú stratégiája benne és DeSantis kormányzó szerepe. Nem egyértelmű ma még, hogy ez a harc hogyan dől el. Amennyiben Donald Trump bejelenti indulását, amire minden esély megvan, a labda a floridai kormányzó térfelén pattog, hisz más potenciális kihívó a párton belül jelenleg nem látszik. Többen osztják Lindsey Graham dél-karolinai szenátor véleményét, amely szerint az idei félidős választás határozottan nem egy republikánus hullám, ugyanakkor a képviselőházi többség tagadhatatlanul komoly lehetőségeket ad a pártnak az elkövetkezendő két évben.

A Demokrata Pártban hasonló a dilemma. Látványosan felléptek azon narratíva ellen, hogy a Midterm egyfajta népszavazás lenne Joe Biden teljesítményéről, és igyekeztek inkább egyfajta Trump-ellenes referendumként beállítani azt, sőt a párthoz tartozó értelmiségi holdudvar egy része odáig jutott, hogy a Trump által támogatott jelöltek győzelmét az „orbáni modell” előszobájának tekintette, ami nem csak kellően abszurd, de jól mutatja a vörös hullámtól való félelem meglétét. A legnagyobb kérdés ugyanakkor továbbra is adott: ki legyen a jelölt a következő elnökválasztáson? Amennyiben nem Joe Biden, akkor logikusan adná magát Kamala Harris, akivel viszont két probléma is van. Egyrészt az elnöknél is népszerűtlenebb, másrészt a centrista demokraták körében nehezen elfogadható. Talán csak a kétségbeesés vagy a káderhiány szülte gondolat, de az elnökkel elégedetlenek itt is a párt erős kormányzóiban vélik felfedezni a megoldást, legyen az Gretchen Whitmer Michiganből vagy Gavin Newsom Kaliforniából.

Magyarország szempontjából két dolgot érdemes figyelni. Az egyik szempont a magyar ügyekkel kiemelkedően foglalkozó képviselők és szenátorok létszáma. Az elmúlt évek egyik legjelentősebb ügye a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi szerződés felmondása volt a Biden-adminisztráció részéről. Több, ekkor hazánk mellett kiálló politikus sikeresen védte meg mandátumát, elég csak utalni Mike Crapo idahói szenátorra, vagy a képviselőház kereskedelmi albizottságának republikánus vezetőjére, a nebraskai Adrian Smithre. De gondolhatunk a Budapesti CPAC-en is felszólaló Andy Harris képviselőre is Marylandből. 

A másik a mielőbbi békéhez való hozzáállás, amiben 180 fokos fordulat természetesen nem várható. 

Ez viszont szinte természetes, nemcsak azért, mert az amerikai jogrendszer majd minden eleme az állandóság felé mutat, de azért is, mert a hidegháborús reflexek egy részét sem a politika, sem a társadalom nem vetkőzte még le. Ugyanakkor január 3-tól – amikor a mostani kongresszus tagjainak mandátuma lejár – közelebb leszünk a békéhez, mint ma vagyunk.

A szerző a Nézőpont Intézet elemzője

Borítókép: Jegyzékbe vett szavazatokat dobozol be egy választási munkatárs az arizonai Phoenixben az amerikai félidős kongresszusi választások másnapján, 2022. november 9-én (Fotó: MTI/AP/Matt York)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.