A felmentett volt FIFA-elnököt megérintette Orbán Viktor üzenete
Joseph Blattert nem ítélték el a korrupciós ügyben, s Magyarország miniszterelnöke is gratulált neki.
Joseph Blattert nem ítélték el a korrupciós ügyben, s Magyarország miniszterelnöke is gratulált neki.

A korábbi legenda örül az igazságszolgáltatásnak, megviselte, hogy legendából ördögöt faragtak belőle.

A svájci bíróság a korábbi aranylabdás mellett Joseph Blattert, a FIFA egykori elnökét is felmentette.

A svájci Legfőbb Ügyészség vádat emelt a Nemzetközi, valamint az Európai Labdarúgó-szövetséget korábban vezető Joseph Blatter, valamint Michel Platini ellen.

Mesterséges kómában tartották a FIFA korábbi, 84 éves elnökét, aki elhagyhatta az intenzív osztályt.
Súlyos, de nem életveszélyes állapotban került kórházba Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke.
A 83 éves egykori sportvezető csütörtökön kora este széles körű érdeklődéstől övezett előadást tartott a Testnevelési Egyetemen, amelyre a sajtó képviselői is hivatalosak voltak.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnöke, Michel Platini élesen kritizálta Gianni Infantinót, aki újraválasztás előtt áll a nemzetközi szövetség (FIFA) élén.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ne dőljünk be a meséknek – figyelmeztet a miniszterelnök.

Szentkirályi Alexandra az Igazság órájában.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 16 Celsius-fok között alakul.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Zelenszkij magyarázkodhat.

Újabb súlyos kudarcra derült fény.

Kudarcba fulladt a politikai támadás.

Megéri a nyugdíjasokat foglalkoztatni mindkét félnek.

A Manchester City edzője azután állt elő a dologgal, hogy a csapatával bejutott a Ligakupa fináléjába.

Az autópályák 900 milliárd forintot hoznak a kasszába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.