A 2022-es választás egyedüli tétje
A balos globalisták lépéselőnyét növeli a jobboldal csöndes beletörődése.
A balos globalisták lépéselőnyét növeli a jobboldal csöndes beletörődése.

A Gyuláról Békéscsabára vezető gyorsforgalmú út mellett működik az ország egyik legrégebbi csárdája.

Akár hirdetőcégek is a javukra fordíthatják a viselkedéslapú biometriát.

Ez a baloldal taktikája – fejti ki a politikus a Facebook-oldalán megjelent posztjában.

Meglepően sokan érdeklődnek a Föld jövője iránt és tudatosul bennük, hogy a jövő generációk sorsára is hatással vannak a környezeti problémák.

A híresség beszélt arról, hogy modellkedik-e még gyermeke születése után.

A belga tévének azt mondta, a Fidesz nehezen búcsúzott el az EPP-től, de ideje volt kilépnie.

Nem véletlen, hogy az Xbox-üzletág vezetője Phil Spencer szerint a a világ egyik legjobbja.

Akkumulátorral kapcsolatos szabadalmak kerültek elő, nagyobb energiaforrásokat használhat a jövőben a gyártó.

Hannah Neumann német EP-képviselő szerint a magyar és a lengyel kormány a gender fogalmának eltörlésével a nacionalista és nőgyűlölő ideológiáját akarja érvényesíteni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

A brüsszeli út azt jelenti, hogy a pénzünket elviszik máshová.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.