Klopp tett róla, hogy utódját még otthon se hagyják egyedül a szurkolók
A Liverpool szerda este mutatta be hivatalosan Jürgen Klopp utódját, Arne Slotot.
A Liverpool szerda este mutatta be hivatalosan Jürgen Klopp utódját, Arne Slotot.

Németországban villámutat szerveznek Mallorcára, ahol a szurkolók élvezhetik Jürgen Klopp társaságát.

Andy Robertson a csapatkapitánya a skót válogatottnak, amely ma a németekkel csap össze.

Tizenegyezer szurkoló ünnepelte a távozó német edzőt.

Felidéztük, hogy a német mester hogyan nevelt „mentális szörnyetegeket” a játékosaiból.

A magyar középpályás egy idényen keresztül dolgozhatott együtt a német vezetőedzővel.

Vasárnap minden a német edzőről szólt Liverpoolban, de ő mással is meg akarta osztani a reflektorfényt.

A német edző lemondása nem csak a Liverpool szurkolóit érintette érzékenyen.

A Liverpool távozó edzője utoljára szólt csapatához a Premier League záró fordulója után.

A győzelemmel búcsúzó német edző a hitről is beszélt a Liverpool szurkolóinak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.