Jürgen Klopp megindokolta, miért nem kezdett Szoboszlai: „Utálom ezt”
A magyar futballista barátja a jó szabadrúgása titkáról beszélt.
A magyar futballista barátja a jó szabadrúgása titkáról beszélt.
Szoboszlai Dominikék ma este győzelmi kényszerben lépnek pályára.
A Liverpool sztárja értékesített egy tizenegyest, majd kihagyott egy nagy helyzetet az Atalanta ellen.
A Gewiss Stadium befogadóképessége jelenleg kevesebb mint 15 ezer fő.
Ma az Európa-ligában és az Európa-konferencialigában is kialakul a legjobb négy mezőnye.
A Vörösök nagyon nehéz helyzetben várják az Európa-ligában az Atalanta elleni csütörtöki visszavágót.
A Liverpool válságának egyik oka lehet, hogy Szoboszlai Dominik egymás után két meccsen is csak csereként állt be.
Jürgen Klopp egészen a Manchester United ellen elvesztett FA-kupa-meccsig vezeti vissza a Liverpool gondjait.
A Crystal Palace megtréfálta az Anfielden Jürgen Klopp csapatát, amely lépéshátrányba került.
Szoboszlai Dominik álma dugába dől, a klub ikonja máris bedobná a törülközőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Tombol a kettős mérce.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.