Megtörte a csendet, bevallotta, hogy homoszexuális a Kloppot gyalázó bíró

Novemberben botrány rázta meg a Premier League világát, mert az egyik játékvezetőről, David Coote-ról olyan videók kerültek nyilvánosságra, amelyeken éppen kokainozott, vagy a Liverpoolt és annak akkori vezetőedzőjét gyalázta. A bíró súlyos árat fizetett a tetteiért, kirúgta őt az angol játékvezetőket tömörítő szervezet (PGMOL). Coote az eset óta először adott interjút, amelyben bevallotta, hogy homoszexuális.

2025. 01. 28. 13:12
A történtek miatt felbontotta David Coote szerződését a Premier League
A történtek miatt felbontotta David Coote szerződését a Premier League Fotó: AFP/PAUL ELLIS
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

David Coote 2018 óta vezetett meccseket a Premier League-ben, így az angol futballt kedvelők hallhattak már róla korábban is, de aki nem, az tavaly novemberben megismerkedhetett a nevével. A játékvezető körül ugyanis botrány robbant ki, miután több kompromittáló videót is közzétettek róla. Az egyik felvételen Coote a Liverpoolt és annak korábbi edzőjét, Jürgen Kloppot illeti minősíthetetlen jelzőkkel, egy másikon pedig kokaint szív a 2024-es Európa-bajnokság ideje alatt, miközben ő VAR-asszisztensként volt jelen a tornán. A Franciaország–Portugália negyeddöntőn is ezt a feladatot látta el, majd a meccs után elkészült a botrányos videó.

Klopp itt éppen Coote-nak magyaráz
Klopp itt éppen Coote-nak magyaráz. Fotó: AFP/Phil Noble

Coote először nyilatkozott a botrány kirobbanása óta

Az angol játékvezetőket tömörítő szervezet ezt nem hagyta annyiban, először felfüggesztette, majd a vizsgálat lezárultával, december elején kirúgta a játékvezetőt. Coote azóta nem nyilatkozott, de most megtörte a csendet. Könnyek között vallotta be, hogy homoszexuális.

– Leginkább kamaszként éreztem emiatt mély szégyenérzetet. Huszonegy éves koromban beszéltem először erről a szüleimnek, huszonöt éves koromig a barátaim sem tudtak erről – fedte fel a The Sun bulvárlapnak az egykori játékvezető, akit ténykedése alatt többször halálosan megfenyegettek. – Nem csak a szexualitásom miatt kerültem ebbe a helyzetbe, ugyanakkor nem lennék hiteles, ha nem mondanám el, hogy meleg vagyok, és sokat küzdöttem azért, hogy ezt elrejtsem. Fiatal játékvezetőként titkoltam az érzelmeimet és a szexualitásomat is, ami jó tulajdonság játékvezetőként, de emberi lényként rettenetes. És ez különböző viselkedésformákhoz vezetett.

Coote a titkolózás és a munkája miatt rá nehezedő nyomás miatt depresszióval küzdött, ez vezetett a drogfüggőséghez. Azóta terápiára járt, és leszokott a tiltott szerekről. A hibáit már megbánta, amikért az interjúban elnézést is kért.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.