A nigeri junta újranyitotta az ország egyes határait
Az olasz külügyminiszter közben kijelentette, hogy a Nyugatnak nem szabad közvetlenül beavatkoznia Nigerben.
Az olasz külügyminiszter közben kijelentette, hogy a Nyugatnak nem szabad közvetlenül beavatkoznia Nigerben.

Nemzeti létünk szinte minden fontos elemében támadnak bennünket.

Teljes tanácstalanság alakult ki a Magyar Orvosi Kamara küldöttközgyűlésén, mert szinte senki sem tudta, érvényes-e a mandátuma.

Hova fog kilyukadni az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb botránya?

Köztük csatlakozások is vannak Düsseldorf, Hamburg, Berlin és Hannover felé.

Időszámítási káosz alakult ki a közel-keleti országban.

A fővárosi Fidesz szerint nevetséges Karácsony állítása, hogy a tervek szerint halad a beruházás.

A politikus szerint Karácsony Gergely három hónapig folyamatosan megvezette a közvéleményt.

Továbbra is szanaszét dobálják a használók az e-rollereket, ahol az éppen megáll vagy ahol gondolják.

Példátlan káoszt okozott Budapesten, amikor egyszerre kezdte el számos forgalmas csomópont felújítását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem ez az első eset, hogy egy tiszás politikus vitába keveredik a sajtó munkatársaival.

Közel kétszáz erőszakos támadás történt a MÁV-csoport munkatársaival szemben.

Teljes a készültség az országban a zord időjárás miatt.

Csapattársai várják haza.

A rendkívüli hideg ellenére is az utakon tiltakoznak a gazdák az elhibázott uniós döntés miatt.

Ez volt a megtorlás a Putyin-rezidenciát ért ukrán támadásért.

A 2026-os dalfesztivált Bécsben rendezik meg.

Az év második hónapjában utalja a kincstár a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első részletét.

Alongside the Brussels elite, Peter Magyar's inner circle is also increasingly outspoken in its opposition to the 13th- and 14th-month pensions.

Ha minden jól alakul, hat teniszezőnk is játszhat egyesben a Grand Slam-tornán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.