Megnyílt a föld Kínában, ezreket telepítettek ki
Földtani szakértők szerint föld alatti barlangok lehetnek jóval több mint egy kilométerrel a felszín alatt.
Földtani szakértők szerint föld alatti barlangok lehetnek jóval több mint egy kilométerrel a felszín alatt.

Az ukrán elnök bírálta a nemzetközi szervezeteket, amiért nincsennek jelen a mentési munkálatok során.

Az ENSZ súlyos következményekre figyelmeztet, miközben egyre emelkedik a vízszint a támadás után.

Legalább nyolcvanöten meghaltak és több százan sérültek meg a jemeni fővárosban, Szanaában.

Legalább tizenöten meghaltak és több mint négyszázan megsérültek az amerikai földtani intézet (USGS) mérése szerint 6,7-es erősségű földrengésben.

A főszervező másfél év, a biztonsági főnök egy év börtönt kapott.

A legutóbbi adatok szerint legkevesebb 36 ember halt meg szerda hajnalban Láriszánál.

A földkéreg megmutatta erejét; megmutatta, hogy felette áll politikáknak, országhatároknak, vallásoknak, nyelveknek, de rossznak és jónak is. A földrengés alakítja a Termékeny Félhold felső karéjában a történelem hosszú távú trendjeit.

Önként jelentkezett szolgálatra a magyar tűzoltó alezredes, hogy segédkezzen a katasztrófa sújtotta területen.

„Van egy dolog, amiről nem beszéltünk, mert minket is megviselt. Drága Ali, örökre emlékezni fogunk Rád!” – írták.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Életveszélyesen megsérült a sofőr.

Magyar Péter alternatív valóságot épített ki, amihez segítséget is kap – mutatott rá Deák Dániel.

A másik oldalon öt jármű ütközött össze.

A felnőtt magyarok 28 százaléka hallgatta meg Orbán Viktor október 23-i beszédét a Nézőpont Intézet felmérése szerint.

Az orosz elnök szerint Európának szüksége lenne rá.

Az ukrán főváros volt a célpont.

Avagy a geopolitikai játszmák következményei.

Hatalmas az árkülönbség a legdrágább és a legolcsóbb panellakás között. Mutatjuk, hogy mennyi!

Az elszámolható eszközök köre számos számítástechnikai eszközzel bővült.

Tessék csak nézegetni fotókat, olvasgatni tényeket, feltenni a kérdéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.