Bár hivatalosan nem tartozik a nemzeti gyásznapok közé, mégis minden érettségizett magyar tudja (na jó, legalábbis elvileg), hogy miért és milyen gyászos nap augusztus 29. Hiszen három év híján fél évezreddel ezelőtt, 1526-ban ezen a napon zajlott le a mohácsi vészként emlegetett nagy csata, amelyben Szulejmán oszmán szultán megsemmisítő vereséget mért a hont – és a keresztény Európát – védő magyar hadseregre.
Nemzeti mitológiánkban máig él az a toposz, hogy a magyar „a katasztrófák nemzete”, és ennek a szimbolikus fő állomásai: Muhi, Mohács, Majtény, Világos, Trianon. Sokak szerint a trianoni szív- és esztelen ország- és nemzetdarabolás végső oka éppen a mohácsi katasztrófa volt.
Ami örök szimbóluma, viszonyítási pontja, keserve minden nemzeti érzelmű magyarnak, akit érdekel a múltja, esetleg okulni is szeretne belőle a történelem az élet tanítómestere szentencia jegyében.
A közelgő kerek évforduló nyilván ismét ráirányítja majd a figyelmet a magyar történelem egyik legjelentősebb – és egyik legvitatottabb – fordulópontjára. Most azonban csak arra szeretnék utalni, hogy augusztus 29-e Mohácson kívül és túl is különleges, szimbolikus nap történelmünkben. Például öt évvel a sorsdöntő mohácsi csata előtt, éppen ezen a napon foglalta el Szulejmán a Magyar Királyság déli kapuját, Nándorfehérvárt, melynek hős védői a két korábbi ostrom során, 1440-ben és 1456-ban még sikeresen védték meg a kulcsfontosságú erősséget. Tizenöt évvel Mohács után, 1541-ben pedig szintén ezen a napon foglalta el – nem ágyúval és karddal, hanem csellel – az ország fővárosát, Buda várát.
Így augusztus 29. Szulejmán szerencsenapja lett, nemzetünk számára pedig gyásznap.
Hogy ez aligha volt véletlen egybeesés, arra nézvést Ozsváth Sándor művelődéstörténésznek van egy érdekes teóriája: a keresztény kultúrkörben augusztus 29-e Keresztelő Szent János próféta – Jézus előhírnöke és megkeresztelője – lefejezésének a napja, és a művelt Szulejmán ezt jól tudta. Ahogyan az is érdekes, hogy a világhódító szultán valamennyi hadjáratát Szent György napján (vagy a tájékán) indította el az európai (balkáni) gyülekezőhelyről. Kőszeg ostroma 1532-ben szintén augusztus 29-én ért véget, miután a Bécs ellen vonuló Szulejmán nem tudta elfoglalni a magyar várat, s megelégedett azzal, hogy Jurisics Miklós kapitány kitűzte a lófarkas zászlót („Egy az Isten és Mohamed az ő prófétája!” felirattal) a rommá lőtt vár tetejére. Augusztus 29-én 11 órakor a török had elvonult a vár alól, ezért Kőszegen a mai napig 11 órakor megkondítják a harangokat.
A tizenöt éves háború alatt, 1602-ben szintén ezen a napon foglalta vissza Hasszán nagyvezír a császáriaktól Székesfehérvárt. Hatodszorra azonban nem hozott szerencsét augusztus 29-e a törököknek, mert 1686-ban – a szimbolikus dátum erejében bízva – e napon hiába kíséreltek meg bejutni Szári Szulejmán nagyvezír felmentő csapatai a keresztény szövetséges seregek által június közepe óta ostromolt Budavárba, visszaverték őket, a török védők pedig sikertelenül próbáltak kitörni. Így
négy nap múlva Buda felszabadult a 145 esztendős oszmán uralom alól, s e nagy győzelmet Európa-szerte Hunyadi János 1456. július 22-i nándorfehérvári diadalához hasonlították.
Kevésbé ismert, hogy augusztus 29. összefügg az október 6-i nemzeti gyásznappal is. Ugyanis 1849-ben ezen a napon döntött úgy a 19. életévét éppen csak betöltő Habsburg Ferenc József császár (akkor még törvénytelen és illegitim magyar király), hogy a magyar szabadságharc politikai és katonai vezetőivel szemben széles körű és szigorú megtorlást kell alkalmazni. Mint legfőbb hadúr augusztus 29-i utasításában felhatalmazta a kíméletlen megtorlásra az általa magyarországi fővezérré kinevezett és teljhatalommal felruházott Haynau táborszernagyot, a halálos ítéletek addigi előzetes felterjesztésének kötelezettségét eltörölte, s a bosszúszomjas fővezérnek csak utólag kellett jelentést tenni a császárnak azokról a személyekről, akiken a halálbüntetést végrehajtották. Így
noha a megtorlás végrehajtója Haynau lett, annak tényleges elrendelője és jóváhagyója Ferenc József volt.
Ozsváth Sándor szerint az sem lehetett egészen véletlen, hogy a trianoni szerződés 1921. júliusi életbe lépését követően a magyar hatóságoknak éppen ezen a napon kellett átadniuk az osztrákoknak az általuk Burgenlandnak elnevezett ősi magyar területet, benne Sopront és környékét is. Ezt azonban megakadályozta a Prónay Pál és Héjjas Iván vezette „rongyosgárdisták” által kirobbantott nyugat-magyarországi felkelés. Jórészt ennek köszönhetően
Sopron és környéke (nyolc falu) lakói népszavazáson dönthettek a sorsukról, s az 1921. december 14–16-i voksolás eredményeként – a trianoni diktátum első revíziójával! – visszakerült Magyarországhoz mintegy háromszáz négyzetkilométer terület ötvenezer lakossal.
Van hát miről töprengenünk és megemlékeznünk augusztus 29-én, a „Magyar nép zivataros századaiból”.
Borítókép: Megtalálják II. Lajos király holttestét, a mohácsi csata után (Székely Bertalan festménye)
(Forrás: Wikimedia Commons)
