Orbán Viktor erőt sugárzott, Magyar Péter bénultságban van

A Fidesz és a patrióta politikai közösség lendületet vett, ami visszavezethető a kormányfő Donald Trumppal folytatott, nagyon sikeres tárgyalására – mondta lapunknak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Orbán Viktor beszéde után, amely a telt házas háborúellenes gyűlésen hangzott el. Mint a vezető elemző kifejtette, egy erős, lelkes és az ország érdekeit megvédeni kívánó politikai közösség gyűlt össze a győri sportcsarnokban, amellyel ellentétben Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke csupán egy nagyjából ezer emberből álló közönség előtt szónokolt. Deák Dániel szerint a Tisza vezére bénultságban van, amit már ellenzéki, azon belül tiszás szereplők is elismernek.

2025. 11. 15. 18:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tiszások is a Fidesz sikeréről beszélnek, Magyar Péter lebénult

Az elemző hozzátette, a tiszás rendezvényen megszólaló szimpatizánsok is elmondták, hogy érzékelésük szerint a Fidesz átvette a kezdeményezést az elmúlt időszakban, és sokkal sikeresebben politizál, amit nemcsak a közvélemény-kutatások, hanem a közérzet is egyértelműen jelez. 

Magyar Péter nem tud új dolgot kitalálni, bénultságban van, amit nemcsak kormánypárti, hanem ellenzéki, azon belül tiszás szereplők is elismernek, például Tölgyessy Péter is beszélt a Tisza megtorpanásáról. 

A pártvezér esetében érezhető a lendületvesztés, amit a mai rendezvényén sem tudott megakadályozni. Most is Orbán Viktort gyalázta a színpadon, de értelmes alternatívát nem tudott felmutatni – összegzett Deák Dániel. 

Borítókép: Orbán Viktor és a patrióta jobboldal erőt sugárzott a háborúellenes gyűlésen (Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.