Menesztették a volt kazah elnök két vejét
A két energiacég elnökének elbocsátása a Kazahsztánt január eleje óta megrengető véres zavargások közepette történt.
A két energiacég elnökének elbocsátása a Kazahsztánt január eleje óta megrengető véres zavargások közepette történt.

Mi a hasonlóság a magyarországi taxisblokád és a Kazahsztánban emelt barikádok között?

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök szerdán jelentette be a békefenntartó művelet végét.

Csütörtökön feloldják a zavargások nyomán bevezetett szükségállapotot az ország három megyéjében.

Az elnök Alihan Szmajilovot jelölte új miniszterelnöknek, akit a parlament alsóháza meg is szavazott.

A kazah elnök szerint túlélték a puccskísérletet, a helyzet nagyrészt stabilizálódott.

Az orosz elnök szerint a kazah államiság veszélybe került, mert a helyzetet kihasználták belső és külső destruktív erők.

A miniszter kiemelte: az orosz külügyminisztérium nyújtott segítséget a Kazahsztánban ragadt állampolgárok evakuálásában.

Az elnök szerint az akciókat egyetlen központból koordinálták, a történtekről rövidesen bizonyítékokkal állnak elő.

A biztonsági erők hétfőig 7939 embert vettek őrizetbe a múlt heti zavargásokkal összefüggésben Kazahsztánban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.