Kis híján lebénult, mégis már az idén visszatérhet a klasszis
A januári baleset után öt százalék esélyt adtak az orvosok arra, hogy Egan Bernal újra járni fog.
A januári baleset után öt százalék esélyt adtak az orvosok arra, hogy Egan Bernal újra járni fog.

A csapattól logikus lépés lenne, ha idén is „megosztaná” a két magyar versenyzőjét a két viadal között.

Az árnyékok segítsége is kellett Olaszországban a kiemelkedő magyar eredményhez.

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség ingyenes, jelmezes túrát szervez február hátralévő két szombatjára.

A 2010 óta működő brit sztárcsapat tizenkét Grand Tour összetett győzelmet jegyez.

Vas Blanka csak a tizenhetedik helyen végzett a terepkerékpáros világbajnokságon.

Immár kilenc WorldTeam indulása biztos a Tour de Hongrie-n májusban.

Az olasz kerékpáros körverseny első három szakaszát 2022-ben Magyarországon rendezik.

Vas Blanka örül sportága növekvő hazai népszerűségének, de néhány édes terhet még szoknia kell.

A magyar kerékpáros idén olyat vitt véghez sportágában, amit korábban egyetlen honfitársa sem.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.