A Giro d’Italia vasárnap Veronában 17,4 kilométeres egyéni időfutammal zárul, ma viszont a 19. szakaszon egy kőkemény, ötcsillagos nehézségű szakaszon – az idei olasz körversenyen csupán három ilyen van – tekert együtt a mezőny. A Belluno és Marmolada közötti 167 kilométeres etap volt az első, amikor ebben az évben először 2000 méter fölé kellett menni, mégpedig kétszer is. A „királyetap” útvonalán már 81 kilométernél ott volt a Passo San Pellegrino 1918 méteren, 123 kilométernél jött a Passo Pordoi 2239 méteren, a hegyi befutón a cél pedig a Marmoládán 2057 méter magasan volt. A szakasz előtt összetettben az ecuadori Richard Carapaz (Ineos Grenadiers) mindössze három másodperccel vezetett Jai Hindley (Bora–hansgrohe), 1:05 perccel a Mikel Landa (Bahrain Victorious) előtt, s mivel az időfutamon a papírforma alapján Carapaz jobb a két riválisánál, ma az ausztrálnak és a spanyolnak meg kellett próbálnia „betámadni” a 2019-es Girón győztes ecuadorit. (A 2. szakaszon, a budapesti időfutamon Carapaz 19., Landa 30., Hindley 32. volt; igaz, 9,2 kilométeren csak hat másodperc volt közöttük.)
Azért még tekintsünk vissza a pénteki szakaszra is, amelyen Valter Attila (Groupama–FDJ) úgy végzett a negyedik helyen, hogy a „hazaérő” ötfős szökevénycsoport 200 méterrel a cél előtt kezdett sprintelni, százzal a vége előtt pedig jött egy éles balkanyar, amire csak a szakaszt megnyerő, a hegyi pontversenyben vezető, így kék trikós holland Koen Bouwman (Jumbo–Visma) készült fel. Ő fordult be elsőként agresszíven, de fékeznie kellett, mögötte ketten összeértek, a nyomukban pedig Valter sem tudta bevenni a kanyart.
„Most erre mit mondjak? Végre olyan lábaim voltak, amelyekért dolgoztam, csapattársamnak, Clémen Davynek hála pedig a szökés is összejött. Minden jól alakult ma. Egyrészről tudom, hogy hálásnak kell lennem, mert megmutathattam, hogy képes vagyok harcolni a győzelemért, másrészt viszont óriási csalódottság van bennem. Bírtam volna erősebb tempót is menni, ahogyan a kék trikós is, így egy nagy taktikai harc volt a vége. Utólag természetesen jó ötletnek tűnt volna gyorsabban menni, de a győzelem volt a cél, nem pedig a helyezés. Nem volt elég infóm az utolsó kanyarról, nem számítottam rá, hogy ilyen veszélyes lesz, de tudom, hogy abból a pozícióból nem nyertem volna sehogy sem. Elrontottam. Nem indultam időben, bíztam a sprintemben, mert az erő megvolt, de nem tudtam kihasználni ezt” – írta ki este a Facebook-oldalára Valter Attila, aki a Grand Tour-versenyek (Tour de France, Giro d’Italia, Vuelta a Espana) történetében a legjobb magyar mezőnyszakasz eredményét jegyezte. Bodrogi László a Vueltán volt második (2007), a Touron harmadik (2002), a Girón pedig negyedik (2007), de ezeket a helyezéseket időfutamokon szerezte.
