Egy fotós megszelídítésének képei
A képsorozat abszolút új helyzetekben mutatja meg a rókát és titkos életét.
A képsorozat abszolút új helyzetekben mutatja meg a rókát és titkos életét.
Ezen a kiállításon a világ legújabb termékeit és szolgáltatásait tekinthetjük meg.
A képek egyszerre keltenek puha és éles hatást.
Kiállítás a szingularitás határairól a Ludwig Múzeumban.
A magyar műemlékvédelem százötven éve három emberöltőnyi munkát ölel fel.
A Műcsarnokban megtekinthetők az 1996 és 2021 között az Év grafikája díjjal kitüntetett alkotások.
A több tulajdonos által is lakott házat 2003-ban vásárolták meg és az alapoktól kezdve felújították.
Vaszary János eddig ismeretlen képeit mutatja be a Nemzeti Galéria.
Negyven, addig ismeretlen festményre bukkantak a szakemberek.
Kiállítják a magyar lovagkirály feltételezett egresi sírjának maradványait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Idén összesen már hatan vesztek oda különböző tűzesetekben Magyarországon.
Az Egyesült Államokban kéthetes programsorozattal készülnek az új elnök hivatalba lépésére, amelynek befejező és egyben csúcspontja a január 20-i beiktatási ceremónia. Donald Trump beiktatását az a titkosszolgálat felügyeli, amely többször csődöt mondott a védelmében.
A kormány célja, hogy a fiatal családosoknak ne kelljen választaniuk a munka és a tanulás, valamint a családi élet között, hanem ezeket egyensúlyban tudják kezelni.
Az euróövezethez való csatlakozásnak semmilyen gazdasági előnye nincs – mondta lapunknak Philip Pilkington, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
Holttestét mentőhelikopterrel hozták fel a mélyből.
A szerb–magyar határon 2024 első tíz napjában 39 határsértőt fogtak el; idén ez a szám 381-re nőtt. Ebből látszik, hogy a balkáni útvonal ismét előtérbe kerül.
Oleg Szoszkin, Leonyid Kucsma volt ukrán elnök kabinetvezetője szerint a jelenlegi ukrán államfő intézkedései miatt Ukrajna börtönállammá vált.
A kétségbeesett bosszúállás legújabb megnyilvánulása a miniszterelnök kabinetirodáját vezető miniszter szankciós listára helyezése.
László András fideszes EP-képviselő beszámolt róla a Facebook-oldalán, hogy személyesen Elon Musk osztotta meg az egyik bejegyzését a kétszázmillió követőjének.
Torremolinos polgármestere személyesen tervez feljelentést tenni a rendőrségen gyűlölet-bűncselekmény miatt.
A Köztársasági Elnöki Hivatal reagált az államfőt hamis színben feltüntető rosszindulatú, a tényeket figyelmen kívül hagyó cikkre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.