Megnyílt az Automotive Hungary járműipari beszállító szakkiállítás
Az idén az első nyolc hónapban mintegy 12 százalékkal bővült a hazai járműipar, miközben Németországban zsugorodik az autóipar termelése – tette hozzá György László.
Az idén az első nyolc hónapban mintegy 12 százalékkal bővült a hazai járműipar, miközben Németországban zsugorodik az autóipar termelése – tette hozzá György László.

Az új, őszi kiállítás több mint ezer négyzetméteren várja a látogatókat a Vajdahunyadvár földszinti két nagy termében, ahol 16 játékállomáson 16 különböző varázslényt ismerhetnek meg a gyerekek.
Megújult a „Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai című kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amelyet 2011 óta félmillióan láttak.

„A kiállítást az elmúlt nyolc évben több mint félmillióan látták, termeiben mintegy négyezer múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak” – mondta Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója.
Madarassy István ötvös, szobrászművésznek Dante: Isteni Színjáték címmel nyílik kiállítása csütörtökön Rómában a Falconieri-palota díszfolyosóján.
Élénk érdeklődés mellett nyitották meg az elmúlt hét végén a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban a Transzmisszió című, generációkat összekötő tárlatot.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjai alkotásainak legjavát vitte el a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) megrendezett Transzmisszió című tárlatra, amelyen a magyarországi anyagot erdélyi művészek munkáival egészítették ki.
Több mint ezer replikán keresztül mutatja be Egyiptom titokzatos világát a Tutanhamon rejtélye és kincsei című kiállítás, amely november 8-án nyílik Budapesten a Király utcában található Komplexben.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Az M0-s autóúton és az M1-es autópályán is több kilométeres torlódás alakult ki.

A lakosság nyomására sok országban lépéseket tettek a kormányok, de már későn.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Az Egyesült Államok részlegesen kivonul közel-keleti bázisairól.

Irányt mutatott a Mercosur-megállapodás és a háború kapcsán is.

A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak.

Ma ismét konstruktív egyeztetés zajlott az Építési és Közlekedési Minisztérium, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között.

Az FTC kapusa a BL-csapatok bajnokiján lépett ismét pályára, a Győr meg sem állt 51 szerzett gólig.

A tiltakozások eszkalálódnak, a rezsim egzisztenciális válságban van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.