Ámmer Gergő fiatal kora dacára mind elismertebb szobrász. A Magyar Művészeti Akadémia a fiatal művészeti ösztöndíjában részesítette, kiérdemelte a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, szerepel a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon műcsarnokbeli kiállításán. Azon a kiállításon, amely a tervek szerint március 28-án nyitná meg kapuit. Nem a Műcsarnok munkatársain múlik, hogy lesz-e megnyitó, ők ottjártunkkor teljes odaadással, Szurcsik József és Kondor-Szilágyi Mária kurátorok irányítása mellett építették a tárlatot.
Ámmer Gergő már több helyütt kiállított Hermész márványszobra még becsomagolva várakozott. De mindössze addig, amíg alkotója egy sniccerrel megszabadította a légbuborékos nejlonzsáktól, közben bemutatva a művet: – Egy leselejtezett Videoton tévén üldögél, és próbálja felvenni a kapcsolatot az égiekkel.
Gergő Hermésze nem szokványos, modellje Tunkel Nándor kis növésű paralimpikon, a fekvenyomás riói bronzérmese.
– Jellemző a munkáimra, hogy csavarok egyet a megszokott ikonográfián, az értelmezés új aspektusait igyekszem megmutatni.
Tunkel Nándor nem első ízben állt modellt Gergőnek, aki diplomamunkáját, Dávidot szintén róla mintázta, míg Góliát levágott fejét saját magáról.
– Úgy képzeltem el a szobrot, hogy a legyőzött fél én magam vagyok. Dávidként pedig egy kisebb növésű karaktert gondoltam, megkérdőjelezve napjaink testkultuszát.
Vélhetően másokban is megfogalmazódott a kérdés: 2020-ban miért dolgozik valaki modell alapján?
– Mert az a fajta képzőművész vagyok, aki a realitásból táplálkozik – hangzott az ifjú szobrász válasza, akinek ez tükröződik is alkotói módszerén, lévén modelljeiről direkt testöntvényeket készít, amelyeket kollázsszerűen társít egymáshoz. Nem áll meg minden esetben az öntvényeknél, említett két munkáját tovább is gondolja, méghozzá kőszobrok formájában.
A mitológiai, bibliai témák mellett Gergő sajátos önportrékban tanulmányozza magát.
– Kezdetben hónapokon keresztül mintáztam arcmásomat, hogy minél realisztikusabb portrékat tudjak készíteni. Az arcomról készült öntvényeket használtam, azok alapján dolgoztam. Később teret nyertek az öntvények – árulta el, majd elmagyarázta a szoboralkotás legklasszikusabb útját: a művész agyagból megmintázza a modellt, amikor elégedett, gipszbe önti, amit végül bronzba, márványba vagy más anyagba ültet át.