A legbrazilabb magyar Budapesten

Magyarországon talán kevesen tudják, hogy a brazil fotóművészet és dokumentumfilm megújítója egy magyar származású művész, Thomaz Farkas (1924–2011). Első átfogó magyarországi tárlata ma 18 órakor nyílik meg A fény ritmusa címmel a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. Az eseményre Magyarországra látogatott a művész fia, Kiko Farkas, akivel a kiállítás apropóján beszélgettünk.

Kiko Farkas és az édesapja Forrás: Facebook

– Thomaz Farkas gyerekként, 1930-ban érkezett Brazíliába. Volt bármilyen emléke Magyarországról?

– Édesapám valósággal beleszeretett Brazíliába. Brazilabb volt, mint a legtöbb itt élő ember. Imádta a forró éghajlatot, a szambát, a brazil gyümölcsöket, például a banánt, a kesudiót, a pitangát és a mangót. Nagyon szerette a cachaçát, Brazília nemzeti italát. Kedvelte az egyszerű emberek társaságát. Néhányszor visszatért Magyarországra, kétszer engem is magával hozott. Meg akarta mutatni a pusztát és a Gellért hullámfürdőjét. Akkoriban, 1973-ban még élt itt néhány rokonunk. Ahogy idősödött, egyre inkább erősödött benne valamilyen kötődés, nem is annyira az országhoz, hanem inkább ahhoz, amit magyarságnak nevezett, és ami a magyar emberek egyfajta titokzatos, nehezen megfejthető, általunk nem igazán értett tulajdonságára utalt. Egyszer, talán a halála előtt tíz évvel adott nekünk egy Krúdy Gyula-könyvet, amelybe utószóként egy részlet volt Márai Sándor Szindbád hazamegy című művéből. És a következőket írta hozzá nekünk ajánlásként: Ebben megtaláljátok azt, hogy mit is jelent a magyarság.

– Ön jelenleg tervezőgrafikusként dolgozik. Művészként mennyire befolyásolta önt az édesapja?

– Nagyon sokféle módon hatott rám és a testvéreimre. Művészként nagyon sok ajtót kinyitott előttünk, mert hihetetlen könyv- és zenei gyűjteménye volt. Így fiatal koromban megismerkedtem többek között Saul Steinberg, Victor Vasarely, Guido Crepax és Milton Glaser nevével éppúgy, mint Bartók Bélával, Luciano Berióval és Chopinnel. Moziesteket tartott nekünk otthon, levetítette például Joris Ivens, Ingmar Bergman filmjeit, valamint a Stan és Pan-filmeket, amelyeket annyira szeretett. Emellett arra tanított minket, hogy legyünk képzettek és tisztelettudók. Figyeljünk oda másokra, legyünk igazságosak. Hallgassunk az intuícióink­ra, legyünk nagylelkűek. Bár mindhárman képekkel dolgozunk (az egyik testvérem filmrendező, a másik fotós), sohasem várta el tőlünk, hogy kövessük őt a pályán.

– Mit gondol, Thomaz Farkas művészete mennyire hat ma a fiatalokra, mennyire él tovább az öröksége?

– Ezt nehéz megmondani. Azt gondolom, az ő öröksége leginkább az, ami az ő segítségével jelent meg és fejlődött ki a brazil fotóművészetben, illetve hogy lehetőséget teremtett a tehetségeknek, hogy érvényesüljenek. De ki tudja?