– Édesapám valósággal beleszeretett Brazíliába. Brazilabb volt, mint a legtöbb itt élő ember. Imádta a forró éghajlatot, a szambát, a brazil gyümölcsöket, például a banánt, a kesudiót, a pitangát és a mangót. Nagyon szerette a cachaçát, Brazília nemzeti italát. Kedvelte az egyszerű emberek társaságát. Néhányszor visszatért Magyarországra, kétszer engem is magával hozott. Meg akarta mutatni a pusztát és a Gellért hullámfürdőjét. Akkoriban, 1973-ban még élt itt néhány rokonunk. Ahogy idősödött, egyre inkább erősödött benne valamilyen kötődés, nem is annyira az országhoz, hanem inkább ahhoz, amit magyarságnak nevezett, és ami a magyar emberek egyfajta titokzatos, nehezen megfejthető, általunk nem igazán értett tulajdonságára utalt. Egyszer, talán a halála előtt tíz évvel adott nekünk egy Krúdy Gyula-könyvet, amelybe utószóként egy részlet volt Márai Sándor Szindbád hazamegy című művéből. És a következőket írta hozzá nekünk ajánlásként: Ebben megtaláljátok azt, hogy mit is jelent a magyarság.