Kína konkrét erőfeszítéseket fog tenni, hogy politikai megoldást lehessen találni az ukrajnai háborúra
A pekingi kormány eurázsiai ügyekért felelős különmegbízottja szerint Peking minden érintett féllel párbeszédet folytat.
A pekingi kormány eurázsiai ügyekért felelős különmegbízottja szerint Peking minden érintett féllel párbeszédet folytat.

Szinte minden kortársát túlélte a diplomácia doyenje.

Szijjártó Péter szerint rivalizálás helyett a kölcsönös tiszteletre és előnyökre alapozott kapcsolatokra kellene koncentrálni.

Ha nem tudnánk, hogy a japán elnökség szervezte a G7-ek idei hirosimai csúcstalálkozóját, azt mondanánk: a helyszínválasztás nagy melléfogás volt.

Peking az Egyesült Államokat és Izraelt is maga mögé utasította.

Az eset hatalmas felháborodást váltott ki a kínai közösségi médiában, egyes felhasználók a Cathay Pacific bojkottjára szólítottak fel.

A kínai vállalatok szankcionálása körüli hangos adok-kapok mellett csendben egy másik, hasonlóan veszélyes javaslatcsomag is készül.

A katonai blokk Japánban nyitna összekötőirodát, ám Tokió leszögezte: nem hajlandó belépni a szövetségbe.

A terv heves tiltakozást váltott ki a helyi közösségek tagjaiból.

Kínában is nézik és szeretik a magyar filmeket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.