Putyin nélkül kezdődik meg a BRICS-csúcstalálkozó Dél-Afrikában
Közös valuta, az országcsoport bővítése és a keleti befolyás növelése kerülhet napirendre.
Közös valuta, az országcsoport bővítése és a keleti befolyás növelése kerülhet napirendre.

Több kínai repülőgép lépett be a sziget légterébe, miután Peking nagyszabású hadgyakorlatot jelentett be.

Előtérbe kerül a területszerzés, a fegyveres erők képességét valódi harci körülmények között tesztelik.

„Annak a kockázata, hogy Kína nem óvatoskodik tovább és megtámadja Tajvant, alacsony, de nem nulla” – vélekedett Ryan Hass.

Példamutatónak nevezte a kínai védelmi miniszter a Moszkva és Peking közötti szövetséget.

Az amerikai elnök figyelmeztetett, „amikor a rossz embereknek problémáik vannak, akkor rossz dolgokat tesznek”.

Egyes technológiák esetében a nemzetbiztonságra hivatkozva hozta meg a döntést a kormányzat.

A 12 millió lakosú Paotingben több mint hatszázezer embert kellett kimenekíteni otthonából, de a kínai fővárosban is óriási károk keletkeztek.

Az Egyesült Államok hadihajókat vezényelt a térségbe.

Már a harmincat is elérte a Doksuri tájfun halálos áldozatainak száma, és az eltűntek száma is növekszik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.