A 80 évesen is nagyon energikus rendező már a film előtt tartott egy rövid prezentációt, amiben elmondta, hogy ő elsősorban mindig is tanárnak tartotta magát, és ezt le se tagadhatná, hiszen ezúttal is nagy lelkesedéssel igyekezett átadni a tudását. Ebben tekintélyes gyakorlata is van, mivel a Pekingi Filmakadémia professzora volt, és a milliárdos Kínában évtizedekig csak itt lehetett filmet tanulni. Mint kiderült, feleségével épp egyfajta európai turnén vesznek részt, aminek első állomása Budapest, innen mennek például Bulgáriába, Romániába, Görögországba és Németországba. Xie Fei először saját magyar filmes élményeiről beszélt: kínaiként elsősorban a szocialista blokk filmjei jutottak el hozzá, köztük – már gimnazista korában – olyanok, mint a Körhinta, a Liliomfi, a Ludas Matyi, Hannibal tanár úr és A selejt bosszúja (utóbbiból be is mutatott egy mókás kínai szinkronos jelenetet).
Xie Fei: Kínában is nézik és szeretik a magyar filmeket
Xie Fei nagy rajongója az internetes értékeléseknek, így arról is be tudott számolni, hogy Kínában máig néznek magyar filmeket, régi és új alkotásokhoz is érkeznek egészen friss online kritikák. Összegyűjtötte az IMDb.com kínai megfelelőjén legmagasabb pontszámot és legtöbb osztályzatot elért magyar filmeket: nem annyira meglepő módon a Sátántangó vezet, amit viszont Az én XX. századom, a Hol volt, hol nem volt, az Angyali üdvözlet és a Még kér a nép követnek a legjobb ötben. A magyar filmbarátokat is bátorította, hogy írjanak véleményt akár az IMDb.com-on a filmjeiről.
A Fekete paripában ábrázolt vidéki élet a magyar nézőnek is ismerős lehet, ezt a filmet akár magyarok is készíthették volna, miközben a történet univerzális. Ha nem magyar szemmel nézzük, akkor is egyszerre lokális és globális: az első mongol nyelvű, Mongóliában forgatott kínai film mongol vagy mongol származású színészekkel, de közben olyan általános témákat boncolgat, mint az urbanizáció, a gyerek-szülő és generációs viszonyok, időskor és halandóság, és az idő visszafordíthatatlan, második esélyt ritkán kínáló múlása.
Mai szemmel nézve: lassú film az idő gyors múlásáról.
A főhős egy Bayinbulag nevű fiú: apja a nagyvárosban kap munkát, anyja meghalt, így az apa a vidéken, állattartásból élő nevelőanyja gondjára bízza a gyereket. A nagymama egyedül neveli lány unokáját, Somiyát, a fiú és a lány tehát testvérekként nőnek fel, noha vérrokonság nincs köztük. A fiút apja a nagyvárosba hívja tanulni, a nagymama viszont visszavárja, így kitalálja, hogy gyerekei házasodjanak össze, és akkor együtt maradhatnak mindhárman. A film első felvonása itt ér véget, a következő fejezetben azt látjuk, ahogy Bayinbulag állatorvosi tanulmányai után visszatér, hogy feleségül vegye Somiyát, aki viszont közben teherbe esett. A záró felvonással pedig bő tíz évet ugrunk: Bayinbulag, aki közben sikeres zenész lett, visszatér felkutatni a gyökereit, a nagymama már halott, Somiya pedig már ötgyerekes anya egy rossz házasságban. A főhős nagyvárosi életét sosem, csak a hazatéréseit látjuk: mindkétszer lemondanak róla, nem reménykednek a visszatérésében, távozásainak előbb egy nem kívánt terhesség és egy fattyúként megbélyegzett gyerek, másodszor egy népes, de diszfunkcionális család az eredménye.
Lírai, melankolikus film, furcsa, rögrealista románc.
A vetítés utáni beszélgetésen részt vett a rendező mellett Takó Sándor, Xie Fei, Váradi Viktória és Kollarik Tamás egykori tanítványa, a Károli Gáspár Református Egyetem Kínai Tanszékének adjunktusa. A rendező elmondta, hogy ez a felnövéstörténet egy regényen alapul, ami félig-meddig önéletrajzi ihletésű a szerzőtől, részben pedig egy mongol népdal ihlette (egy férfiról, aki a húgát keresi megszállottan a mongol vidéken). A pekingi születésű írót fiatalkorában a kulturális forradalom keretében száműzték egy mongóliai családhoz, akikkel évekig élt.
