Távol áll Kína gondolkodásától az a hatalmi törekvés, amellyel nyugatról riogatnak
Peking olyan globális nagyhatalom kíván lenni, amely alternatívát nyújt a Nyugattal szemben.
Peking olyan globális nagyhatalom kíván lenni, amely alternatívát nyújt a Nyugattal szemben.

Vlagyimir Putyin megívta Hszi Csin-pinget Moszkvába, a személyes találkozóra tavasszal kerülhet sor.

Gyorsan terjed Kínában a robotaxizás, egyik prominens képviselőjük, a Baidu most épp Peking bevételére készül.

Miközben a világ több országa szigorít, Brüsszel egységes választ adna a súlyosbodó koronavírus-helyzetre.

Az ellenőrzés egyelőre önkéntes, de nagyon ajánlott.

Januárban az utolsó korlátozást is eltörlik, miközben a kórházak tele vannak koronavírusos betegekkel.

Az elnök azzal a fenyegetéssel indokolta a döntést, amelyet Kína jelent Tajvan számára.

A hatkötetes kézírásos dokumentum egy család származását, szokásait és szabályait vezette.

Kína nemrégiben hadgyakorlatot tartott, válaszul arra, hogy Washington katonai kölcsönt folyósít Tajvannak.

India többször került katonai konfliktusba a vele szomszédos Kínával és Pakisztánnal.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sértettenként több millió forintot utaltak át a gyanúsított vagy a beszervezettek számláira.

Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Az útszakaszt lezárták.

2026-ban már 120-an kapnak állatvédelmi ösztöndíjat.

Újabb magyar ember esett áldozatul az ukrán hatóságok kényszersorozásának.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt mindenben kiszolgálja Brüsszelt, miközben a Fidesz–KDNP nemet mond a háborúpárti tervekre, és megvédi Magyarország szuverenitását.

A lakosság fázik és kimerült.

A magyarok elleni Davis-kupa-párharcra készülő rekordbajnok kapitánya Marozsán Fábiánt is méltatta.

A new world order is emerging, Hungary's Foreign Minister pointed out.

Benne ült egy gyermek is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.