Kína legdrágább animációs mozifilmjén több mint négyezer ember dolgozott, hamarosan megnézheti a végeredményt a mozikban
Befutott a legeket halmozó Nezha – A lázadó démon legendája magyar előzetese.
Befutott a legeket halmozó Nezha – A lázadó démon legendája magyar előzetese.
Századokon múlt a még nagyobb csoda, de még mindig van két esélye az egész világ által figyelt lánynak, aki szerdán is remekelt.
Nálunk is bemutatják a legeket halmozó kínai animációs fantasyt.
Egyesek méltatják, míg mások egyenesen kitiltanák az országból a távol-keleti étkezdéket,
Kétszer is be kellett őket záratni.
A techcég a felhasználóktól gyűjtött személyes adatokat „a Kínai Népköztársaságban található biztonságos szervereken” tárolja.
Némely uniós politikus ugyanakkor szkeptikus a kínai termékkel szemben.
A helikoptert nemrégiben a csuhaji airshow-n mutatták be.
A légi bemutatón a J–20-as többek között 360 fokos fordulatokat, vertikális emelkedéseket és más, a hagyományos vadászgépek számára szinte lehetetlennek tűnő manővereket hajtott végre.
A rakéta 15 műholdat szállít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mutatjuk, hogy mely telefonszámokról várható a Tisza Párt elnökének hívása.
Az elemző szerint Ursula von der Leyenék a saját háborújuknak tekintik az ukrán konfliktust, ezért ellehetetlenítenék Orbán Viktor béketörekvéseit.
Igazi családi élményt kínál a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Lázár János reagált a Tisza Párt elnökének nevetséges kijelentésére.
Vitát kezdeményeznek az Európai Parlamentben.
Volodimir Zelenszkij nyilatkozatára reagált Szijjártó Péter.
Az amerikai elnök nem hiszi, hogy Ukrajna győzhet.
Komoly udvari karriert futott be, de életébe került a méregkeverés.
A honvédelmi miniszter Horvátországba utazott.
Magyar Péter háborúba vinné a magyar fiatalokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.