Egy kiskutya Kolontárról
A hömpölygő iszapár sodorta azt a deszkadarabot, amin kucorgott, remegett az a szegény kiskutya a borzalmas napon.
A hömpölygő iszapár sodorta azt a deszkadarabot, amin kucorgott, remegett az a szegény kiskutya a borzalmas napon.
Az élelmiszerüzletek egyszerre a vásárlás helyszínei és kedvelt találkozási pontok.
Máig nem halványul annak emléke, amikor az ajkai timföldgyár tározója átszakadt, és hétszázezer köbméter lúgos, maró anyag ömlött ki belőle.
Egy ekkora tragédia esetén – amikor mindenük odavész – elsősorban az emberek lelkét kellett felépíteni.
Habár a tizenegy éve történt vörösiszap-katasztrófa felelőseit azonnal előállították, jogi elszámolásuk a mai napig nem fejeződött be.
Az áradat letartolta a veszprémi településeket 2010. október 4-én, volt, akinek mindene odalett.
Tíz év után fejeződhet be a rendszerváltozást követő legnagyobb hazai ipari katasztrófa bűnügye.
Tizenhárom vádlott esetében súlyosabb ítéletet, illetve bűnösség megállapítását indítványozta az ügyész csütörtökön a vörösiszapperben.
Rekordszámú turista látogatott idén Csernobilba. Majd nem sokkal később egy másik katasztrófahelyszínről, Velencéről érkeznek tudósítások, a felvételeken turisták szelfiznek a vízzel elárasztott Velencében.
Kolontár, Devecser, Szajol, Ózd, Komárom és Ököritófülpös olyan települések, amelyek hallatán a legtöbbünknek azonnal brutális balesetek, természeti és ipari katasztrófák jutnak eszébe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A manchesteri derbin a City hazai pályán 3-0-ra nyert a United ellen, Erling Haaland két gólt szerzett.
A lengyel miniszterelnök szembeszállna a nép akaratával.
Nem lesz nyugodt az estéje, ha vonattal tervezett ezeken a vonalakon utazni.
A bér és a saját tulajdonú lakások nagyjából fele-fele aránya Ausztriában és Németországban a második világháború utáni újjáépítési modellből ered, míg idehaza a lakosság 90,5 százaléka él saját ingatlanban.
Vadászgépeket küldtek fel és riasztást adtak ki a hatóságok.
Ennél soha rosszabb kupameccset ne lássunk, volt itt minden: gólok, kapufák, végtelen izgalom.
Itt a hivatalos közlemény.
Túl lett pumpálva a lufi.
Vadászgépeket küldtek fel és riasztást adtak ki a hatóságok.
Ennél soha rosszabb kupameccset ne lássunk, volt itt minden: gólok, kapufák, végtelen izgalom.
Itt a hivatalos közlemény.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.