A lakossági fórumokon több százan is bezsúfolódtak a művelődési házba, a vörösiszap elvitte mindenüket, rokonok fogadták be vagy segélyszervezetek segítették őket. Ebben a helyzetben hihetetlen feszültséget szült, amikor megjelentek a mérnök urak vasalt nadrágban: kívülállók voltak, akiket estére meleg otthon várt. Hirtelen ötlettől vezérelve az építészek kirándulást szerveztek a károsultaknak Beregbe, az árvíz utáni helyreállítás helyszínére. Utólag úgy látják, az újjáépítés kilencven százaléka valójában emberépítés volt.
A beregiek pálinkával, pogácsával fogadták a károsultakat, egyébként is vendégszeretők, de azon túl is reményt adtak. Aki egyszer már átélt hasonló katasztrófát, az másképp reagál: a megélt tragédia közösséget teremt. A károsultak bementek a házakba, találgatták, hány négyzetméter lehet az épület. Mindig nagyobbra becsülték, mint amekkora az valójában volt, és ez inspirálta őket.
Kolontár kicsi falu, egy utcát elvitt a vörösiszap, a károsultak kaptak másikat, azt beoszthatták. Nem is volt bonyolult, mert az érintettek rokonságban álltak, vagy jól ismerték egymást. Devecserben kétszáz ház sérült, a tulajdonosoknak csak a harmada akart helyben építkezni, így megszűntek a szomszédságok. A tervezők nem kérdezhettek rá, melyik az alvég és melyik a felvég, de félő volt, ha maguk osztják be, lesznek majd olyanok, akik nem akarnak egymás szomszédságába kerülni, inkább beköltöznek Ajkára. A megoldás az lett, hogy Zsigmond László a sérült területeknek megfeleltetve rajzolt hatalmas térképet, a károsultaknak így már könnyebb volt elhelyezni magukat, és beírni a nevüket a telkekre.
A katasztrófa után két hónappal elkezdődött az első ház építése Kolontáron. Onnantól kezdve át lehetett élni, milyen lesz a ház, amelyet ők választanak. Látszott, hogy az építkezés nem fog évekig tartani, ami a bizalmat és az együttműködést erősítette. Az építészek szándéka is ez volt: bevonni a károsultakat a döntésekbe, feladatot adni nekik. Mert aki részt vesz a háza építésében, az fogja csak igazán a sajátjának tekinteni azt.
Olyan otthonokat építettünk, amelyekben egyenes gerinccel lehet élni
– állítja Csóka Balázs, és Makovecz Imrét idézi: méltóságos terekre van szükség, ahová az emberek egyenesen tudnak bemenni, ahol nyíltan lehet beszélni, ahol az egyéniség próbája a nyílt beszéd és a tekintet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!