„A Fidelitas az elmúlt huszonöt évben végig ragaszkodott az értékeihez”
Ma tartja tisztújító kongresszusát a nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezete.
Ma tartja tisztújító kongresszusát a nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezete.

A megkérdezett elemzők szerint a párt hangulata jól mutatja, hogy készen állnak a 2022-es országgyűlési választásokra.

A kormányfőt 1061 szavazattal választották meg a küldöttek pártelnöknek.

A miniszterelnök szerint a következő hónapokban olyasmik történnek majd, amit még senki sem látott.

Az agrárminiszter elmondta, hogy a magyar mezőgazdaságban egy évtizede kedvező folyamatok történnek.

A miniszter elmondta, hogy a vírus előtti tíz év Magyarország legeredményesebb időszaka volt az elmúlt egy évszázadban.

Varga Judit szerint az uniós intézmények a legalapvetőbb jogelveket is felrúgják ideológiai okok miatt.

Varga Mihály pénzügyminiszter kiemelte, kétszer akkora válságot kellett kezelni, mint a Gyurcsány–Bajnai-kormánynak.

Szijjártó Péter külügyminiszter leszögezte, a baloldal kerítést bontana és beengedné a migránsokat.

A házelnök a Fidesz kongresszusán emlékeztetett, hogy a nyugat hibrid háborút folytat a magyar kormány ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péteréken keresztül sanyargatná a magyarokat a brüsszeli elit.

Letartóztatták kábítószer-kereskedelem miatt.

Ezek nem csodaszerek, nem ígérnek azonnali fogyást, de tudatos és helyes használatukkal félévente akár tíz-húsz százalékot is veszíthetünk testsúlyunkból.

Meghosszabbították a nemzeti konzultáció határidejét.

A hatóságok már több embert őrizetbe vettek.

A békefolyamat fájdalmas engedményeket követelhet meg Kijevtől.

A brit igazságügyi miniszter elismerte a hibát.

Macskássy Izolda lánya nemrég nyitott galériát Újlipótvárosban.

Adottságnak tekinthetjük, hogy a magyar gasztronómia kapcsán egy idelátogató átlagos turistának jellemzően három dolog jut eszébe: a paprika, a gulyás és a tokaji bor.

Korábbi világcsúcstartónk és Európa-bajnokunk megvágta a fejét, de ez nem tartotta vissza a lublini Eb-n.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.