Megkezdődött a Fidesz tisztújító kongresszusa - ÉLŐ
Az eseményt a két házigazda, Koncz Zsófia és Zsigó Róbert nyitotta meg, majd Semjén Zsolt mondott nyitóbeszédet.
Az eseményt a két házigazda, Koncz Zsófia és Zsigó Róbert nyitotta meg, majd Semjén Zsolt mondott nyitóbeszédet.

Vasárnap tartja kongresszusát a nagyobbik kormánypárt.

Gyurcsány Ferenc és felesége ismét arról beszéltek, hogy különböző forgatókönyvei vannak a baloldalnak a hatalom átvételére.

A katolikus törvényhozók találkozóján szó esik az az afganisztáni eseményekről, keresztényüldözésről, migrációról és a genderideológiáról is.

A republikánusok nem akarják, hogy megismétlődjenek a választási csalások.

Mokrai Mihály szerint az MSZP a legutolsó tisztújításon letért a törvényes és etikus útról.

A demokraták azt szeretnék, ha folyamatosan perelni tudnák Donald Trumpot – mondta Mitch McConnell.

A baloldalnak való behódolás miatti meghasonlottság gyakorlatilag apátiába taszította a Jobbik tagságának jelentős részét, számos alapszervezetben kaotikussá vált a helyzet.

Megakadályozzák a csapatkivonást, átnevezik a katonai támaszpontokat, megvédik a közösségi médiát.

Német kormányzati politikusok örülnek a kongresszus döntésének, a lakosság kevésbé.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péteréken keresztül sanyargatná a magyarokat a brüsszeli elit.

Letartóztatták kábítószer-kereskedelem miatt.

Ezek nem csodaszerek, nem ígérnek azonnali fogyást, de tudatos és helyes használatukkal félévente akár tíz-húsz százalékot is veszíthetünk testsúlyunkból.

Meghosszabbították a nemzeti konzultáció határidejét.

A hatóságok már több embert őrizetbe vettek.

A békefolyamat fájdalmas engedményeket követelhet meg Kijevtől.

A brit igazságügyi miniszter elismerte a hibát.

Macskássy Izolda lánya nemrég nyitott galériát Újlipótvárosban.

Adottságnak tekinthetjük, hogy a magyar gasztronómia kapcsán egy idelátogató átlagos turistának jellemzően három dolog jut eszébe: a paprika, a gulyás és a tokaji bor.

Korábbi világcsúcstartónk és Európa-bajnokunk megvágta a fejét, de ez nem tartotta vissza a lublini Eb-n.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.