Jogsértést követett el a Netflix az NMHH szerint
A filmek helytelen besorolásán túl a korhatár-minősítés sem volt jól látható helyen feltüntetve.
A filmek helytelen besorolásán túl a korhatár-minősítés sem volt jól látható helyen feltüntetve.

A törvénytervezet szerint a fiatalok mentális egészségét óvnák az intézkedéssel.

Nem vették figyelembe, hogy az előzetes csak 21 óra után jelenhetett volna meg.

A gyermekjogi szervezet állítása szerint a képi és videó anyagok elérhetőségének korhatárát felül kell vizsgálni.
Az Egyesült Államokban 44 különböző állam és terület főügyésze írt alá és küldött levelet Mark Zuckerbergnek.

A július 1-jén hatályba lépő új büntető törvénykönyv (Btk.) szigorú, „tettarányos” büntetőjogi szemléletet tükröz – mondta Répássy Róbert szerdán.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Hszi Csin-ping kínai államfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt.

Napi összefoglaló.

A Newcastle csak a második félidőben tudta felvenni a tempót a hazaiakkal.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.