Hétfőn választják meg újra kormányfőnek Orbán Viktort
Egy-két héten belül válhat véglegessé az új kabinet névsora.
Egy-két héten belül válhat véglegessé az új kabinet névsora.

A következő kormányban Lázár János és Navracsics Tibor is szerepet kaphat a Facebookon közzétett fotó alapján.

Minden magyar számíthat rám, és én is számítok minden magyarra – közölte az új köztársasági elnök.

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, a kormány tagjait május 20-a körül mutatják be a Parlament előtt.

Az új Országgyűlés megalakulása után mondott beszédet a leköszönő köztársasági elnök.

Dömötör Csaba szerint az eseményen – a variálások ellenére – nagy számban jelen lesznek baloldali politikusok is.

Az államfő Orbán Viktorral találkozott, aki ígéretet tett: olyan kormányt alakít, amely megvédi Magyarországot az előttünk álló veszélyes évtizedben is.

A képviselők az alakuló ülésen döntenek a miniszterelnök, valamint a házelnök személyéről is.

Szinte biztos, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség is a koalíció tagja lesz.

Leggyorsabban a Fidesz alakított kormányt 2010-ben, akkor egy hónap és négy nap is elég volt erre Orbán Viktoréknak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

A döntés értelmében a kijelölt szervezetek és azok tagjai elveszítik hozzáférésüket az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Zelenszkij akaratából a nyugati szövetségesek és a brüsszeli vezetők beletolják Európát a háborúba.

Az örmények legyőzése után a dublini mérkőzésre kellett figyelnünk.

A magyar labdarúgó-válogatott gólfelelőse örül, de izgult is Jerevánban.

Megdöbbentő és felháborító jelenetek játszódtak le a nagyszabású Wicked: For Good című film premierjén Szingapúrban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.