Közel hatszázezer vakcinát semmisítenek meg Ukrajnában
Az egészségügyi minisztérium közlése szerint főként lejárt szavatosságú AstraZeneca oltóanyagról van szó.
Az egészségügyi minisztérium közlése szerint főként lejárt szavatosságú AstraZeneca oltóanyagról van szó.

A védőoltást ezután nem lehet kiváltani rendszeres SARS-CoV-2 teszteléssel sem.

Angela Merkel kancellár kiemelte: „nagy siker”, hogy az utóbbi hetekben jelentősen felgyorsult az oltási kampány.
A regisztráltakat továbbra is életkor, illetve esetleges krónikus betegségük alapján hívják majd az oltóközpontokba.
Az előző 24 órában 8053 új fertőzöttet azonosítottak, és elhunyt 245, többségében idős, krónikus beteg.

Drasztikusan lecsökkent a bentlakásos szociális intézményekben élők fertőzöttsége, és jóval kevesebben halnak meg közülük.

Alkotmánybíróságra viszi a spanyol kormány a galíciai rendeletet, mely kötelezővé tenné a koronavírus elleni védőoltást.
Már ötszáz egészségügyi tanulmányokat folytató vagy ilyen végzettségű önkéntes jelentkezett.

Az emberek bíznak a védőoltásokban, már a hárommilliót is meghaladja az oltásra regisztráltak száma.

Európában és Magyarországon is a különböző vírusmutánsok terjedése vezet a fertőzésszám növekedéséhez.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Háborúellenes Gyűlés előtt is szóba került a baloldali megszorítócsomag.

Nem látszik a rendszerváltó hangulat.

A kormányfő kifejtette, hogy pontosan mi is az a farkasalvás.

Az oxigénhiány a balatonaligai kikötőben alakult ki.

Tucker Carlson Rupert Lowe brit parlamenti képviselővel beszélgetett az orosz–ukrán háború valódi haszonélvezőiről.

A volt amerikai elnök életműdíjat kapott az LMBTQ-közösségért végzett munkájáért. Köszönőbeszéde furcsán sikerült.

A kulturális és innovációs miniszter lapunknak beszámolt arról, hogy XIV. Leó pápával most találkozhatott először az audiencián, akinek megköszönte, hogy a jubileumi évben a magyarok ilyen sok értékes eseménnyel társulhattak a szentévi programsorozathoz.

Hárman voltak versenyben, de a végén csak egy ünnepelhetett.

Tovább erősödnek a magyar–kínai kulturális kapcsolatok.

The main chapters of the program are fully consistent with what the European Commission has officially demanded from Hungary in recent years.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.