Jelentősen csökkent a súlyos anyagi nélkülözésben élő nyugdíjasok aránya
Rétvári Bence rámutatott: a baloldal nyugdíjszámítási módszerével több tízezer forintot vettek volna ki az idősek zsebéből.
Rétvári Bence rámutatott: a baloldal nyugdíjszámítási módszerével több tízezer forintot vettek volna ki az idősek zsebéből.

Thaiföldi lerobbant kórház, koporsókkal teli hullaház, leszólt vakcinák, álmentő – csak néhány példa, hogyan akarja lejáratni a kormány járványkezelését a baloldal.

Ujhelyi szerint demokratának lenni annyi, mint harangozni. Szerintem Ujhelyiéknek harangoztak.

A bizonyítottan szakmaiatlan felvetés komolyságáról épp eleget mond, hogy a témát a kamuvideós Korózs Lajos viszi.

Abszurd módon viccelődött és nevetgélt Korózs Lajos a lélegeztetőgépen elhunyt honfitársainkon.

Az államtitkár szerint a baloldalnak mindegy, hogy külhoni vagy anyaországi magyarokról van szó, nem segítenek nekik.

Az oltásellenes baloldal a jelek szerint kézzel-lábbal ragaszkodik a népjóléti bizottság elnöki tisztségéhez.

A baloldal megrövidítette a gyes összegét, az egekbe emelte a rezsiárakat, és elvette a 13. havi nyugdíjat – sorolta Zsigó Róbert államtitkár.

A kínai vakcina mellett a Szputnyik V-t is betiltotta volna Szabó Tímea és Korózs Lajos egy januári határozati javaslatukban.

Az MSZP–Párbeszéd kényszerült bevallani, hogy 60-70 választókerületben lesznek képesek jelöltet állítani.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Hann Endre korábban már elismerte, hogy a felméréseik nem megbízhatók és befolyásolják a közvéleményt.

Kibővítik a programot.

Minden információ megtalálható a honlapon az április 12-i országgyűlési választásról.

A külügyminiszter figyelmeztet: már most megindult a politikai felkészítés a kudarcra.

Washington határozatlan időre leállítja a bevándorló vízumok feldolgozását.

A kényszersorozást bemutató videók rendszeresen váltanak ki felháborodást és vitát.

A Magyarország–Lengyelország kézilabda Eb-mérkőzést pénteken 20.30-kor rendezik Kristianstadban.

Az energiatároló-pályázat átrendezheti a napelemes piacot

A megengedett sebesség több mint kétszeresével száguldott havas-jeges útviszonyok közt a Model Y vezetője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.