Vagy netán azért kellene elkergetni az Orbán-kormányt, mert az emberek erkölcsiségét és ezzel együtt öntudatát is támogató egyházak mellé állt? Vagy azért, mert kiállt és folyamatosan kiáll a határon túli magyarokért nemcsak szóban, hanem tettekkel is, és lassan már minden általános iskolát végzett gyereknek evidencia lesz az, hogy az elszakított területeinken is milliós nagyságrendben élnek magyarok? (Egészen a 2010-es kormányváltásig fennállt az a szégyenteljes helyzet, hogy a magyarok nem kis százaléka rácsodálkozott Erdélyben vagy Felvidéken arra, hogy ott is magyarul beszélnek.) Vagy azért, mert kellő szociális érzékenységről téve tanú­bizonyságot minden általános iskolás ingyen jut tankönyvekhez? Végezetül: azért kellene szégyellnie magát az Orbán-kormánynak, mert az egészségügyi reformok rögös útjára lépve az orvosok fizetésének rendezésével végre pontot tett annak a kínos és ugyancsak szégyellnivaló helyzetnek a végére, hogy a betegek zavarukban egyik lábukról a másikra állva dugdosták a hálapénzt az orvosok zsebébe? A sort napestig lehetne sorolni, de valószínűleg egy teljes lapszám nem lenne elegendő ezek számbavételére.

Térjünk vissza inkább Korózs Lajos személyére! Az eredetileg szerszámkészítő végzettséggel rendelkező szocialista honatya – aki szívós akaraterővel leérettségizett, hogy még a Kádár-rendszer recsegése-ropogása közepette, 1988-ban elkezdje, és egészen 1990-ig (!) hallgatói jogviszonyban legyen a marxista tanokat a fejekbe plántáló Politikai Főiskolán –, miután 1989-ben, nem törődve a nyilvánvaló politikai folyamatokkal, jó érzékkel belépett az akkor összeomlófélben lévő állampártba, az MSZMP-be, végül annak utódpártjában, az MSZP-ben futott be karriert. Ne tévedjen senki, egyik napról a másikra nem tud egy óriási tömegpárt kommunistából szociáldemokratává lenni, rá­adásul úgy, hogy még 2009-ben is az Internacionálét éneklik a gyűléseiken. Nem szeretném Grósz Károlyékat és Berecz Jánosékat az áldozati bárány szerepében feltüntetni, de az elveikhez ragaszkodó kommunistákat szépen kisemmizték a pártvagyonból az újdonsült szocdemek, akik az így (is) elcsaklizott biztos anyagi bázisukon elkezdték építeni a szép új jövőt, s egy ­ideig sikerült is elhitetniük sokakkal, hogy ők nem ugyanazok (pedig rájuk is illhetne, bár nem róluk írta Bródy János a rendszerváltás után jóval: „Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok”).

Ennek a brandépítésnek volt a résztvevője Korózs Lajos is, aki a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányban is betöltött államtitkári posztot. Karrierje során azonban soha nem zuhant olyan mélyre a tekintélye, mint amikor a krónikus hazudozó álmentőssel állt össze, hogy megrendítse a bizalmat a koronavírus-járvány során a magyar egészségügyben. A szemenszedett hazugság lelepleződése után sem vonta le a konzekvenciát, és a nyilvánvalóan kóros személyiségzavarral küzdő álmentőssel nem kértek bocsánatot a becsapott magyar néptől (nem olyan körökben szocializálódott), hanem inkább egy i­deig még szerette volna hitelesíteni a nyilvánvaló igaztalanságokat. Utólag már biztosan belátja, hogy tévedett, legfeljebb nagy nyilvánosság előtt nem vallja be, mert ilyet egy magára valamit is adó szakpolitikus nehezen tesz. Legalábbis azon az oldalon.

Ehelyett azt hangoztatja, hogy „ez a cél mindenki előtt ott lebegjen, […] mert csak munkával lehet megfordítani a jelenlegi helyzetet, […] mert az a magasztos cél mindenki előtt ott kell, hogy legyen, Orbánt csak így lehet leváltani. Mindent kipróbáltunk az elmúlt tizenkét évben, egyik se jött be, ez az utolsó esélye az ellenzéknek, meggyőződésem.” Öröm hallani ezt az önkritikus hangot, és azt is, hogy munkával szeretnék elérni magasztos céljaikat a baloldaliak. Nos, munka az van bőven, még talán válogatni is lehet, hiszen az Orbán-kormány megteremtette a munkaalapú társadalmat (is).

Remélhetőleg találnak majd a baloldali aktivisták maguknak megfelelő munkát, még ha az nem is lesz annyira könnyű kereset, mint most a baloldali padsorokból tücsköt-bogarat kiabálni a felelős magyar kormányra. Mert már Korózs Lajos is megmondta, hogy ez a harc lesz a végső – ha lehet neki hinni. Ők összefogtak, ahogy az Interna­cionálé című munkásmozgalmi dalban ígérték, de egyet azért kérünk tőlük: ezúttal váltsák valóra ígéreteiket, és ha nem sikerül hatalomra jutniuk 2022-ben sem, tényleg ne próbálkozzanak többet.

A szerző történész

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd