A szülőket is szóba hozta
Elolvastam Havas Henrik legfrissebb Facebook-kirohanását (sőt most írok is róla), holott lett volna jobb dolgom.
Elolvastam Havas Henrik legfrissebb Facebook-kirohanását (sőt most írok is róla), holott lett volna jobb dolgom.

A Ferencváros elnöke szerint mindig olyan edzőre van szükség, akinek a szintje eggyel magasabb a csapaténál.

Ennek az embernek semmi sem szent?

„Elég régóta vagyok itt a Fradinál, tudom, hogy itt vagy lakodalom vagy temetés van” – mondta Máté Csaba a győzelem után.

A fővárosi baloldal a 2019-es önkormányzati választási győzelme óta folyamatosan zsarolja a kormányt.

A Fidesz alelnöke a közösségi oldalán reagált a Magyar Helsinki Bizottság alapítója, Kőszeg Ferenc megbotránkoztató nyilatkozatára.

Egy kép, ami többet mond minden szónál.

Máté Csaba, a Ferencváros vezetőedzője szerint Abu Fani gólja elindította a Fradit a megfelelő úton.

Átvette a bajnoki aranyérmét a Fradi vezérigazgatójától.

Budapest jelenlegi főpolgármestere korábban Zugló élén is a ritkább fűkaszálásra adott utasítást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország migránsmentes ország marad – hangsúlyozta a politikus.

Teljessé vált a német–magyar együttélést bemutató emlékmű.

A kormány számára az emberek megsegítése nem kampánykérdés, hanem alapvető állami feladat.

A magyar kormány kiáll az alacsony adókulcsok mellett.

Iráni elnök szerint egy Ali Hamenei elleni támadás totális háborút jelentene.

Bejelentették az egyezséget.

Csehországnak követnie kell a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Varga Barnabás és az AEK többi játékosa számára 400 ezer euró is a tét a Panathinaikosz elleni meccsen.

Érmet vehetett át versenyzőnk, aki lemaradt a döntőről. Közben Budapesten történt nagy baj.

Több ezer magányos embert ellenőriztek a hatóságok a fagy miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.