Barkácsolás
A világon végigsöprő koronavírus a szórakoztatóipart is lebénította, a fesztiválszervezők és művészek remélik, hogy nem tart sokáig a megélhetésüket szakadék szélére sodró állapot.
A világon végigsöprő koronavírus a szórakoztatóipart is lebénította, a fesztiválszervezők és művészek remélik, hogy nem tart sokáig a megélhetésüket szakadék szélére sodró állapot.

Amíg a tárcaíró városi volt, addig úgy érezte, hogy a város nem engedi felnőni. Mert egy városban gondoskodnak az emberről, megcsinálják helyette a dolgokat.

Becslések szerint a Színházi Dolgozók Nemzetközi Szövetségének (IATSE) 150 ezer tagja közül mintegy 120 ezren maradnak munka nélkül a koronavírus-járvány miatt. A szakszervezet vezetői 2,5 millió dollárt (787,9 millió forint) ajánlottak fel az állásukat e
Mivel vegyes finanszírozású a színház, a leendő igazgató személye tekintetében valószínűleg a kormány véleménye is számít majd.

Amikor a Keresztapában Jack Woltz filmproducer arra ébred drága selyempizsamájában, hogy kedvenc lovának levágott, vérző fejével együtt fekszik az ágyban, hisztérikusan üvölteni kezd.

Szentendrén elkerülhetetlennek tűnik a páratlan kulturális kínálat elvesztése.

A Dal 2020 műsor azért különleges, mert ahhoz járul hozzá, hogy a magyar nyelvű könnyűzene pozícióit erősítse. Nyelvünkben és muzsikánkban olyan alapértékeink vannak, amelyeket meg kell mutatnunk és ehhez merészség is kell – mondta el a verseny zsűritagja
Színházi előadásokkal, díjátadókkal, koncertekkel, kiállításokkal, könyvbemutatókkal, irodalmi és zenei estekkel is ünneplik ma országszerte a magyar kultúra napját.
A Magyar Művészet című lap előző száma után – melyben a Nemzeti alaptantervhez fűzött érvényes és fontos megjegyzéseket, adott kiváló tanácsokat – a legújabb ismét meglepően gyakorlatiasra sikerült.

Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár úgy véli, a hazánk jó hírét hamis állításokkal csorbító és ezzel az országnak kárt okozó botránykeltőknek egyszer bocsánatot kell majd kérniük.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Nem lefutott a bajnokság, a Vasas mellett még három csapat pályázik a feljutásra – mondta Feczkó Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.