A tabu megtörése
Ez maradt a szabadságból, amelynek egykoron rendet kellett volna szülnie.
Ez maradt a szabadságból, amelynek egykoron rendet kellett volna szülnie.

A népszerű író az SZFE-ügyről is elmondta véleményét, szerinte paradigmaváltásra van szükség, új filmeseket és új színészeket kell képezni.

A Marosvásárhelyen született Kossuth-díjas és József Attila-díjas erdélyi magyar költő, politikus 67 éves volt.

Ari Santeri Kupsus finn műgyűjtő nagy rajongója hazánknak és a művészeteknek egyaránt.

Balog Zoltán Facebook-videóban kívánt boldog ünnepet a reformáció napja alkalmából.
A Zöldek kezdeményezték, hogy az uniós parlamentben is téma legyen az SZFE ügye.

Az 1956-os forradalom kitörési lehetőségnek látszott, ám annak leverésével – mentálhigiénés szempontból – elkezdődött Magyarország legsúlyosabb időszaka.

Író, hitszónok, esztergomi érsek és a magyar nyelv egyik legnagyobb mestere volt Pázmány.

A menet az egyetem elfoglalt Vas utcai épületénél fog véget érni, beszédek nem lesznek.

A Szent Efrém Férfikar a Kárpát-medence népeiért mutat be hangáhítatot, tizenhat nyelven hangzik fel a Miatyánk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

December 6-án tartják következő háborúellenes gyűlésüket a digitális polgári körök.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Nem lefutott a bajnokság, a Vasas mellett még három csapat pályázik a feljutásra – mondta Feczkó Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.