A színházi világ költségvetése soha nem volt ilyen magas
Az előadások száma 2900 körüli, a korábbi 1900 helyett, a nézőszám pedig négymillióról hétmillió fölé ugrott a Gyurcsány-kormány óta – mondta Szakács Árpád.
Az előadások száma 2900 körüli, a korábbi 1900 helyett, a nézőszám pedig négymillióról hétmillió fölé ugrott a Gyurcsány-kormány óta – mondta Szakács Árpád.

Tarlós István főpolgármesterként azokat az embereket is kinevezte a színházak élére, akikkel nem feltétlenül állt egy világnézeti platformon – mondta Rétvári Bence államtitkár.

Nem szűnik meg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), nem a kultúráért felelős miniszter nevezi ki a jövőben a színházigazgatókat és nem veszik el a forrásokat a független művészektől.
Az írószövetségben sokféle ember van, sokfélék lehetnek az ellentétek: esztétikaiak, ízlesbeliek és generációsak is – mondta Erős Kinga, a szervezet új elnöke.

Kásler Miklós szerint a kulturális kiadásoknak nemzetgazdasági haszna is van, hisz kimutathatóan hozzájárul a magyar GDP és a hazai össztermék értékeihez.
Az észak-afrikai államok a 2010-es évek elejéig viszonylag stabilan útját állták a migrációnak, ám az arab tavasz után több ország megrendült vagy szétesett – mondta Marsai Viktor egyetemi oktató.

A végrehajtó tanácsi tagság lehetővé teszi Magyarország tekintélyének növelését, emellett segíti a magyar érdekek érvényesítését az oktatással, kultúrával és sporttal foglalkozó világszervezetben.
Hogy a sakk és a művészet jól kiegészíti egymást, sőt utóbbi az egyik eleme a királyi játék definíciójának, annak könyvtárnyi az irodalma.

Az együttműködési megállapodás ösztönzi a partnerséget a különböző művészeti ágak, a színházak, a könyvtárak és a múzeumok közötti kapcsolatokat Magyarország és a Türksoy tagállamai között.
De tényleg olyan nagy a baj? Vajon az online világ térhódítása valóban végleg betett a könyvkultúrának? Vajon elveszett-e ez a kultúra?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Nem lefutott a bajnokság, a Vasas mellett még három csapat pályázik a feljutásra – mondta Feczkó Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.