Baán László levele Ungár Péternek

A kiválóság nem attól függ, hogy egy személy közalkalmazotti státuszban van-e vagy sem.

Budapest, 2020. április 21. Ungár Péter, az LMP parlamenti képviselõje felszólal a klímavészhelyzet kihirdetésérõl és az éghajlatváltozási veszélyhelyzetbõl fakadó, halasztást nem tûrõ feladatokról szóló törvényjavaslatok általános vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. április 21-én. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

Csak hogy világos legyen, miről is szól ez a vita: a kulturális területen közalkalmazotti státuszban jelenleg kizárólag az állami és önkormányzati fenntartású költségvetési intézmények dolgozói vannak, az ő esetükben változna át novembertől – jelenlegi teljes fizetésük megtartásával – a közalkalmazotti jogviszony munkaviszonnyá. A kultúra területén működő és szolgáltatást nyújtó szervezetekben dolgozók túlnyomó többsége azonban már ma sem közalkalmazott, és nincs semmiféle olyan adat, amely szerint a nem közalkalmazottakkal működő szervezetek teljesítménye, kulturális örökségünk védelme iránti elkötelezettségük vagy munkavállalóiknak a munkahelyükkel való elégedettsége bármiben is alatta maradna a közalkalmazotti szféra hasonló mutatóinak.

Az állami vagy önkormányzati tulajdonú nonprofit gazdasági társaságok (pl. Nemzeti Filharmonikusok, Pannon Filharmonikusok, Nemzeti Színház, Vígszínház, Örkény Színház, Katona József Színház, Radnóti Színház, Nemzeti Táncszínház, MÜPA, Trafó, a pécsi Zsolnay Örökségkezelő, Miskolci Nemzeti Színház, Gödöllői Királyi Kastély, a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum, a gyulai Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. etc.) és természetszerűleg a civil szféra nonprofit kulturális intézményeinek (pl. Budapesti Fesztiválzenekar, Terror Háza Múzeum, Nemzeti Művelődési Intézet, Pintér Béla és Társulata etc.) a munkavállalói nem közalkalmazottak. Ön szerint a Nemzeti, a Katona, a Fesztiválzenekar, a Terror Háza vagy a többi felsorolt és fel nem sorolt, nem közalkalmazottakkal működő kulturális intézmény foglakoztatási gyakorlata ellen kellene tiltakozni? S aki ezt nem teszi, az nem áll a „kulturális örökségünk oldalán”?

Levelében a közalkalmazotti jogviszony munkaviszonnyá való átalakítását olybá tekinti, mintha azzal a piaci, azaz a for-profit logika lenne úrrá a kulturális terület felett, holott ez alapvető tévedés. Az állami és önkormányzati költségvetési intézmények ettől még köztulajdonú és nonprofit szervezetek maradnak, vagyis a törvényjavaslat elfogadása esetén ott novembertől majd munkaviszonyban dolgozók továbbra is a köz alkalmazottai lesznek: egy nem-piaci logikájú, nem profitorientált munkaszervezetben.

Ebből következően egyértelmű, hogy magának a munkaszervezetnek a nonprofit jellege e munkajogi törvény következtében nem fog megváltozni, vagyis kulturális örökségünket és annak védelmét semmiféle pőre, merkantilista „piaci logika” nem fenyegeti. Ugyanakkor ne feledjük, létezik egy olyan piaci szegmens is, amit kulturális piacnak nevezünk, s amely azon kultúraszeretők és -fogyasztók (nézők, látogatók, diákok, kutatók etc.) igényeit közvetíti keresletként kulturális intézményeink felé, akiket ezeknek az intézményeknek minél magasabb szintű kínálattal kell kiszolgálnia, sőt inspirálnia. A kulturális piac logikájának tehát – nem a profitszerzés, hanem az intézmények szolgáltatásait igénybe vevők érdekében – igenis kell, hogy legyen befolyása kulturális intézményeink működésére.

De vajon akkor helytálló-e az az állítás, amit levelében ír, miszerint „a közalkalmazotti státusz védettséget jelent a munkaerőpiac logikájával szemben” és amennyiben igen, akkor ez a „védettség” jó dolog-e, akár a munkavállalók, akár pedig az intézmények működésének szempontjából? Az én tapasztalatom az, és ezt elvi szinten is igazoltnak látom, hogy a munkaerőpiaci logika, az ottani speciális szabályok keretei között, de működik a közalkalmazotti szférában is, attól az nem „védett”.

Igen, valóban létezett évtizedeken keresztül egy hallgatólagos alku az állam és kulturális intézményeinek közalkalmazottai között, mely szerint ugyan van egy rendkívül alacsonyan tartott közalkalmazotti bértábla és fizetési szint, ám cserébe ott az ígéret, hogy ez legalább mindenkinek a nyugdíjig garantált. Ez az „alku” láthatóan soha nem késztette az államot egy általánosan magasabb fizetési szint biztosítására, hiszen, ha ennyiért is működik, akkor miért is tenne bele többet. Ezen túlmenően pedig egyre kevésbé jelentettek ezek az álláshelyek vonzerőt a fiatal generációk tehetséges tagjai számára, hisz egyfelől a lehetséges álláshelyek legnagyobb része a nyugdíjig foglalt, s ami éppen fel is szabadul, az nagyon alacsony belépő bért biztosít egy új, fiatal kollégának. S noha számtalan példa áll előttünk, hogy mindezen fizetési viszonyok ellenére is hány kolléga nyújt kiemelkedően magas teljesítményt, de ez nem a közalkalmazotti kötöttségek és bértábla miatt, hanem épphogy azok ellenében van így.

S akkor még nem beszéltünk a közalkalmazottak azon részéről, akikről kifelé általában nem is illik, bár a rendszeren belül mindenki tud róluk: akik igenis tökéletesen adekvát „munkaerőpiaci logikával” reagálnak a közalkalmazotti lét legfőbb sajátosságaira: akkurátusan „beárazzák” az alacsony bérek és az ezzel együtt járó alacsony elbocsátási rizikó kombóját, és évtizedekre letekerik az éppen elégséges takarékra a munkahelyi aktivitásukat és kreativitásukat – tudván, hogy szinte mindig akadnak olyan elkötelezett kollégák, aki majd helyettük is elviszik a hátukon az intézményt.

Tisztelt Képviselő úr! A kormány által benyújtott törvényjavaslat valóban évtizedek óta rögzült eljárásrendeket ír felül kulturális intézményeinkben. Az új rendszer azonban korántsem új. A kulturális területen, ahogy azt fentebb már említettem, a munkavállalók többsége már régóta nem közalkalmazottként dolgozik, többek között olyan nagy presztízsű, fentebb szintén idézett intézményekben, amelyek kiválóan működnek. A kormány és a parlament közös felelőssége azoknak a feltételeknek és szabályozórendszernek a biztosítása, amely a kulturális örökségünket őrző és gyarapító intézményrendszert képessé teszi arra, hogy a lehető legmagasabb szintű kínálatot nyújtsa az őt fenntartó nemzeti közösségnek. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi törvényjavaslat – a hozzá kapcsolódó ez évi és várható jövő évi béremeléssel együtt – egy jól kipróbált és előrelépést jelentő rendszert hoz létre kulturális intézményeinkben. Kérem, adjon bizalmat ennek a változásnak és kísérje segítő figyelemmel annak megvalósulását!

Tisztelettel:

Baán László

a Szépművészeti Múzeum főigazgatója