Ma kezdődik a Szemrevaló Filmfesztivál Budapesten
Ma veszi kezdetét a Szemrevaló Filmfesztivál Budapesten, ahol október 6-ig öt tematikus blokkban kaphatnak ízelítőt az érdeklődők a német nyelvterület filmkultúrájából.
Ma veszi kezdetét a Szemrevaló Filmfesztivál Budapesten, ahol október 6-ig öt tematikus blokkban kaphatnak ízelítőt az érdeklődők a német nyelvterület filmkultúrájából.

A taót felváltó előadóművészeti többlettámogatási rendszer a korábbinál kiszámíthatóbb, visszaélésektől mentes, követhető helyzetet teremtett, amelyben valamennyi érintett szféra megtalálta a maga útját.
Minden nemzetrész felelős önmagáért, a többi nemzetrészért és az egyetemes magyarságért is – mondta a miniszterelnök-helyettes.

2010-ben a központi költségvetés 172 milliárd forinttal támogatta a kulturális ágazatot, ez az összeg a 2020-as büdzsében már 578 milliárd forint lesz.
Törökország jelenleg a világ második legnagyobb tévésorozat-exportőre az Egyesült Államok mögött: a Daily Sabah napilap szerint 156 országban sugározzák és 500 millióan nézik a Törökországban gyártott műsorokat.
A személyes felelősségvállalás, a család és az erkölcsi törekvés fontosságáról beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjúban Jordan B. Peterson.

A magyar lovas és a későbbi huszár örökség rendkívül gazdag, amelyet ma hozzáértéssel és szívvel ápolnak többek között Simonpusztán a Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület tagjai.

A nemzetpolitikai államtitkár szombaton a dél-bánsági Hertelendyfalván szólalt fel, ahol a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület tájházának avatóünnepségét tartották.

Négynapos helytörténeti és kulturális fesztivált rendeznek Ablak a Bartókra címmel május 30. és június 2. között Újbudán – közölték a szervezők az MTI-vel.
Falusi Mártonnak huszonegy évesen jelent meg első verseskötete, az ötödik köteten túl pedig novellái, esszéi és tanulmányai is színesítik az irodalmi palettát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Nem lefutott a bajnokság, a Vasas mellett még három csapat pályázik a feljutásra – mondta Feczkó Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.