Liberálfasizmus fenyegeti a kultúrát

Cenzúra, rasszizmus, kulturális elnyomás – a nyugati zavargások a kulturális szférára is hatottak, a legutóbbi történések pedig olyanok, mintha George Orwell gondolatait Örkény István és Eugène Ionesco adaptálták volna színpadra; csakhogy a mesterhármas egyesült abszurditása sem tükrözné elég híven a helyzet képtelenségét. Viszont ne azzal kezdjük, ami Amerikában történt, hanem vessünk inkább egy pillantást Nagy-Britanniára, mert a két jelenség összetartozik és összenő.

A nyugati világ folyamatai a kínai kulturális forradalom felé tartanak

A hollywoodi fehér sztárok sem maradtak „cinkosak”: Aaron Paul, Bryce Dallas Howard, Debra Messing, Kristen Bell, Julianne Moore, Justin Theroux és Stanley Tucci is szerepelnek az ITake­Responsibility (Felelősséget vállalok) kampányban, melyben különféle művészek videóban kérnek bocsánatot a saját rasszizmusukért. Bár a behódolásuk, úgy tűnik, mit sem ér, hisz máris őszintétlenséggel vádolják őket a közösségi médiában a Vulture.com szerint.

Furcsa, mert igazából a folyamatosan rasszizmust kiáltó balliberális művészvilág műveli az intézményesített rassziz­must. Egy a Kaliforniai Egyetem által februárban közölt tanulmányban – „diverzitásjelentésben” – megállapították, hogy a hollywoodi stúdiók vezetői között még mindig kevés nő és színes bőrű található. Ugyanakkor örömmel értesítették a nagyérdeműt arról, hogy 2019-ben az általuk vizsgált 145 hollywoodi film főszereplőinek 44,1 százaléka volt nő, akik az összes filmszereplő 40,2 százalékát alkották; a színes bőrűek 27,6 százalékos arányban játszottak főszerepet, és 32,7 százalékos arányban osztoztak az összes filmszerepen. Ha már színes bőrűek: idén egyes amerikai hírportálok azt állították, hogy Antonio Banderas színes bőrűként küzd az Oscar-díjért. Az andalúziai születésű spanyol színész „leszínesbőrűzése” miatt nagyon felháborodtak a spanyolok, mondván, hogy ők fehérek és európaiak.

A liberálfasizmus tehát kísértetként járja be a nyugati világot, de ha azt hinnénk, hogy ez mind a véletlen műve, jusson eszünkbe Mark Rothko esete, akiből korszakalkotó sztárművészt csinált a CIA: „A modern képzőművészetet az amerikai titkosszolgálat, a CIA fegyverként használta a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben. Az absztrakt expresszionista festők – Jackson ­Pollock, Robert Motherwell, Mark Rothko, ­Willem de Kooning – olyan műveket alkottak, amelyeket a titkosszolgálat a nyugati kapitalizmus kulturális felsőbbrendűségének bizonyítékaként használhatott.” (Index, 2016. április 4.) Nehogy azt higgyük, hogy a mostani eseményeket nem hasonló hátsó szándékok vezérlik.