Másodszor rothadó, halálra ítélt civilizációkban ilyenkor elindul a megmagyarázás. Előkerülnek első körben az úgynevezett „szociológusok”, nyomukban a „jogvédők” meg a széplelkek, a kékharisnyák, az „érzékenyítők”, az NGO-k aktivistái – szóval a rothadó, halálra ítélt civilizáció összes dögevője, és megmagyarázza. Hogy az a szegény fekete micsoda rasszizmusnak volt (és van!) kitéve, milyen nehéz élete volt (és van!) ebben a hímsoviniszta (!), fehér primátusra alapozott világban, értsük meg őt, szeressük őt, fogadjuk be őt, adjunk neki még javakat, különben is, a keresztény templomok már csak panoptikumok, skanzenek, egy letűnt kor üres díszletei. Most már új kor van, új világ van, új eszmék vannak. Az az új eszme, hogy nincsen új eszme, az az új eszme, hogy nincsen többé semmi bizonyosság, nincsen többé vallási identitás, nemzeti identitás, és immáron nemi identitás sincsen. Nincs többé férfi és nő, anya és apa, csak bizonytalan körvonalú, szétfolyó masszák vannak, nincsen család, nincsen hagyomány, nincsen múlt és nincsen jövő. A pillanat van, és a szabadságból is annyi maradt, hogy az identitás nélküli, elhülyült, lélektelen és gondolattalan individuum minden pillanatban kiélhesse és megvalósíthassa az összes ocsmány és egyre ocsmányabb perverzióját.
