„Ausztria soha nem volt politikailag semleges”
Az osztrák külügyminiszter kijelentései hatalmas felháborodást keltettek.
Az osztrák külügyminiszter kijelentései hatalmas felháborodást keltettek.
Magyarország továbbra is kiáll Észak-Macedónia mellett – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
Jövőbe tekintő együttműködésben állapodott meg a japán, a kínai és a dél-koreai külügyminiszter.
Foreign Affairs and Trade Minister Peter Szijjarto is holding talks in Vietnam.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter Vietnámban tárgyal.
Elon Musk milliárdos lerántotta a leplet Radosław Sikorski lengyel külügyminiszterről.
Aggodalomra ad okot, hogy a patrióta pártokat súlyos támadások érik, néha már csak azért is, mert megnyerik a nemzeti választásaikat – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban.
Karin Kneissl többek között arról beszélt, hogy az orosz társadalom nem roppant bele a háborúba, és soha nem történtek olyan tömeges zavargások sem, amelyeket Európa szeretett volna látni.
A magyar kormány továbbra is támogatja a Közel-Kelet keresztény közösségeit a helyben maradásban.
Az orosz külügyminiszter szerint Oroszország és az Egyesült Államok közösen kell helyreállítsa a Biden-adminisztráció örökségét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az új mohácsi emlékhely nem a gyászról, hanem a jövőről szól.
A hazai futamára készülő spanyol világbajnokon a csapattulajdonos fia is átlépett.
A Tisza Párt személyzeti politikájáról nyilatkozott minap a HVG-nek Radnai Márk alelnök, a felekezet közösségépítésért felelős politikusa.
Négy regnáló, négy korábbi miniszterelnök, nyolc pártelnök, tizenegy miniszter és huszonöt képviselő szerte a világból.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.