Megelőzte a korát a lakásfelújítási támogatás
Az új építésű lakások most nem a kereslet miatt, hanem az építőanyagárak miatt drágulnak.
Az új építésű lakások most nem a kereslet miatt, hanem az építőanyagárak miatt drágulnak.

A hárommillió forintos otthonfelújítási program a legnépszerűbb családtámogatási elem, amely továbbra is igényelhető.

A művész úr sajnos nem tudja, hogy a lakásfelújítási láz nem a pandémia, hanem a kormány lakásfelújítást célzó támogatása miatt indult be.

Az állami támogatást felvenni szándékozók 31 százaléka szeretné kihasználni a maximálisan igényelhető keretet.

A felújítási és lakásépítési támogatások olyan mértékben élénkítik az ágazatot, ami enyhíti a nemzetközi gazdasági és politikai változások kedvezőtlen hatásait.

Idén előreláthatóan több mint nyolcszázezer lakás újul meg.

A háztartások hat százaléka biztosan, több mint 16 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára.

Egy éven belül a lakóingatlanok 20 százaléka, vagyis csaknem 820 ezer lakás újulhat meg.

A családokért felelős miniszter hangsúlyozta, hogy a támogatás nyertesei jobb körülmények között nevelhetik a gyermekeiket.

Továbbra is kimagasló az érdeklődés az otthonfelújítási program iránt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiderült, mi volt a borítékban.

A rendőrség segítséget kér.

A háttérben meghúzódó tervek világosak, mégis tagadnak.

A jegesedés most is komoly veszélyt jelenthet.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

Nemzeti petíció indul az Ukrajna támogatásáról szóló brüsszeli követelések ellen.

Éles fordulat rajzolódik ki a NATO kommunikációjában.

Sok egykor híres és fényes város tűnt el nyomtalanul.

The video put out by Ukraine's National Anti-Corruption Bureau reveals all.

Jelenleg a Repsol Venezuelai olajtartalékának értéke körülbelül 13 milliárd euróra taksálható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.