Hiába a hitelcsúcs – harmadára esett a kölcsönből megvehető új lakások száma
A szakértő szerint a mostani trend aggasztó lehet a piac egészére nézve is.
A szakértő szerint a mostani trend aggasztó lehet a piac egészére nézve is.

A lakáspiaci élénkülés első fázisa mindig az eladási idők növekedésével jár.

Átlag 25 millió forint hitelt vesznek fel a lakásvásárlók.

Erősödő kereslet, több feladott hirdetés, ugyanakkor kínálatcsökkenés jellemezte az év első hónapját az ingatlanpiacon.

Jelentős muníciót adnak a kormányzati ösztönző programok.

A kormány támogatásával tovább javulhat a családok helyzete.

Több éves csúcson a lakáseladási kedv is.

Január óta van lehetőség akár tízszázalékos önerővel is lakáshitel felvételére.

Az akcióterv egyik fókuszában a megfizethető budapesti lakhatás áll.

Előszeretettel vásárolnak hazánkban a szomszédos országok lakosai házakat, lakásokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A bíró szerint a vádlott hónapokon át készült Trump kivégzésére, és sem megbánást, sem sajnálatot nem tanúsított.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.

A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.

A magyar miniszterelnök nagy tisztelettel beszélt az Aranycsapat legendájáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.