Debrecen lesz a vidék fővárosa
Szeged és Hódmezővásárhely ikervárosként nőhet össze.
Szeged és Hódmezővásárhely ikervárosként nőhet össze.
Lázár János a közösségi médián keresztül üzent.
Ez rácsatlakozik a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésre és a V0-s vasúti körgyűrűre, ebben a fejlesztésben Biatorbágynak döntő szerepe van – mondta Lázár János.
Ezt ünnepeljük ma itthon, a Kárpát-medencében és világszerte.
Sonkoly Tibor festőművésznek és Imre Mihály irodalomtörténésznek mondott köszönetet az építési és közlekedési miniszter.
Lázár Jánossal osztott meg közös képet a miniszterelnök.
A vetőmagtermesztésnek az önellátási képességünk erősítésében is elvitathatalan szerepe van – hangsúlyozta a miniszter.
A miniszter kiemelte: „Busszal vagy vonattal, de mindenkit célba juttatunk.”
Hódmezővásárhely népe napról napra egyre inkább ráébred, hogy nemcsak pletykákkal, de józan ésszel is lehet politizálni.
Az ország szempontjait nem írhatják felül fővárosi politikai csaták a Déli Körvasút kapcsán – mondta az építési és közlekedési miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Charlie Kirk haláláról emlékezett meg a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.
És még csak szerda van! – írta a miniszterelnök.
Születésnapján köszöntötte a Fidesz frakcióvezetője a korábbi igazságügyi minisztert.
A főtitkár szerint a vizsgálat még folyamatban van.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.