Lázár János: Csütörtöktől a magyar állam irányítja a GySEV-et

A miniszter felhívta a figyelmet arra, a magyar állam kifizette a részvények vételárát, így csütörtöktől nemcsak a többség lesz a magyaroké, hanem az irányítás is.

2024. 10. 02. 15:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Feladat teljesítve: előny a magyaroknál!” – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Lázár János. A közlekedési és építési miniszter bejelentette, mostantól a magyar kormányé a döntő szó a GySEV-ben. 

Felidézte, néhány napja az utolsó jogi akadály is elhárult azelől, hogy a magyar állam megvásárolja az osztrák Strabag tulajdonrészét a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.-ben, vagyis a GySEV-ben. Emlékeztetett, a Magyar Állam kifizette a részvények vételárát, így holnaptól nemcsak a többség lesz a magyaroké, hanem az irányítás is.

„Mert a többség eddig is a miénk volt, csak épp a szocialista kormányok rossz megállapodása miatt a döntő szó eddig az osztrákoknál volt. Mi fizettünk, ők diktáltak. Ennek mostantól vége!” 

– hangoztatta.

Lázár János azt írta, a kormánytól kapott feladat küzdelmes volt, „ráadásul baráti tűztől sem mentes, hiszen nemcsak osztrák, hanem hazai oldalról is kaptam, kaptunk támadásokat miatta”. Szavai szerint ezzel a győzelemmel minden magyar utas nyer, hiszen például a közös vállalat járműbeszerzései mostantól a magyarországi járműhiányt is közvetlenebb módon enyhíthetik.

Fontos, hogy a GYSEV továbbra is közös cég marad, megőrizve annak 150 éves történelmi múltját, hagyományait

– hangsúlyozta a tárcavezető, majd hozzátette: kisebbségi tulajdonosként ezentúl is partner lesz az osztrák állam, amit személyesen is fontosnak tart, mert a cél az, hogy a GYSEV regionálisan is jelentős szereplővé nőhesse ki magát, amelynek nemcsak a magyarok és az osztrákok, de a közép-európai térség polgárai is haszonélvezői lesznek. „A nótát azonban mindig annak kell rendelnie, aki a számlát fizeti. Ez pedig Magyarország, és erről mától papírunk is van” – zárta bejegyzését a miniszter.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.